Most bemutatok egy kisstilű szélhámos, de nagy kariert befutó "damaszkuszi utas" szédelgéseit.
1. "Áron" a múzeumigazgató
ő
„Fekete” lassan kikopott mellőlem , mivel megszűnt együttműködésünk alapja, lévén, hogy nem publikálhattam a Hargita újságban. Megpróbálták pótolni Barabási Lászlóval, akit 1982-ben János Pál nyugdíjaztatás után a Csíkszerdai Múzeum élére helyeztek. Azon eltökélt törekvésemet igyekeztek kihasználni, ami történészi tevékenységem folytatására irányult. Első informátori jelentése rögzítésére 1982 elején került sor. Purle Ioan alezredes, „Áron” tartótisztje, 1982 január 27-én, a „forrás” által beszámoltak alapján készült feljegyzéséhez fűzött észrevételéből, ez egyértelműen kitűnik: „ »ARON« forrást egy kombinációba vontuk be a „KUTATÓ” ügybe. Első lépésként meg kell nyerje a »KUTATÓ” bizalmát , felélesztve a vele való kapcsolatát azzal az valóságos ürüggyel, hogy szándéka neki is történelmi munkákat készítenie. A második fázisban , a kapcsolataik alakulás függvényében , az ügyre vonatkozó kérdéseket fog érinteni. A kombináció keretében kihasználjuk azt a helyzetet , hogy február 4-7 között a megyénkbe jön DEMÉNY Bukarestből ( » FALUSI KÖNYVHÓNAP«),a »KUTATÓ« kapcsolata, akit három napon keresztül »ÁRON« fogja kísérni a rendezvény helyszíneire a megyében. Ezt a helyzetet ki fogja használni, hogy erősítse kapcsolatát a »KUTATÓ«-val, másrészt pedig arra, hogy új dolgokat tudjon meg DEMÉNY- ről.” . A szeku tervez , az élet végez. Ezen szöveg margójára végül is kézírással kénytelenek voltak rávezetni: „ Nem »ARON« ment a forrással (Sic! -Demény Lajos nem volt „forrás” számukra- K.I.)” 1
Február
elején nem csak Demény , hanem Bitay Ödön is részt vett , mind
addig is gyakran, a szervezett találkozókon. Ezt látszik
igazolni egy február 17-i feljegyzés, miszerint .” Adatokkal
rendelkezünk miszerint nemrég Bitai (helyesen
Bitay -K. I.)
Ödön, a Bukaresti Politikai Kiadó szerkesztője , beszélve a
nemzeti kisebbségek nyelvén megjelenés előtt álló
kiadványokról, hangsúlyozta ,hogy nagyobb figyelmet kell kapjanak
a helyi történészek -példának hozva fel Dr. Antal Imrét és
Király Istvánt Csíkszeredából- oly értelemben, hogy lehetővé
kell tenni számukra , hogy gyakrabban publikálhassák
dolgozataikat.”2
Egy kis
kitérőt téve, azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy másfél
hónapra rá Demény újra részt vett egy, a Megyei Pártkabinet
épületében szervezett, rendezvényen , Bitay Ödönnel együtt.
Ez alkalommal , egy túl buzgó helyi „politikailag éber”
személy miatt, némi kellemetlenségük támadt. Egy április
7-én készült feljegyzés arról számol be, hogy április 2-án
találkoztam Bitay Ödönnel ,aki elkérte lakcímem, mondván, hogy
március 25-én Demény Lajos is járt Csíkszeredában és
szeretett volna találkozni velem de nem tudta a címem. Beszéltem
neki arról, hogy Barabásival együtt dolgozom Balánbánya
monográfiáján. Majd megkérdeztem ,hogy nem vették-e ki a
készülő nemzetiségi tanulmánykötetből az én dolgozatomat.
Bitay megnyugtatott, hogy nem és nemsokára meg fog jelenni a II.
kötet. Más körülmények között Bitay arról is beszélt
,hogy „
Az itteniek belekötöttek a megyei pártkabinet épületében
március 25-én az általam és a Demény Lajos által
előadottakba, Miklós Tamás3,
a kabinet igazgatója feljelentése miatt. Ő be is kérte az
előadások szövegét Szőcs János muzeológustól. Elmegyek
Szőcshöz, hogy megnyugtassam, mivel amiről ott beszéltünk abban
nincsen semmi rossz; Demény az 1944 Augusztus 23 utáni időszakról
beszélt, midőn Maniu- bandái megtorlásokra adták fejüket a
székelyek körében. Ez tény , ezek megtörténtek , de nem igen
beszélnek ezekről”4
Visszatérve a
"Aron" január 27-i jelentésre, ebben ő a január
21-i és január 25-i találkozásunk eredményéről számol be . Az
első alkalommal véletlenszerűen futottunk össze , de mivel régóta
ismerjük egymást ,nem volt nehéz szóba elegyednie velem
.Elmondta, hogy szándéka megírni Balánbánya történetét ,
erre vonatkozóan már gyűjtött anyagot és kérte segítségemet
,mivel neki még nincsen gyakorlata a történetírás területén.
Nem nagyon lelkesedtem ,de végül elfogadtam meghívását , hogy
meglátogassam otthonában négy nap múlva , és ott lássam
konkrétan miről is van szó. A megegyezett időpontban elmentem
lakásra, ahol kb. egy órát ültem .Megmutatta az eddig
összegyűjtött könyvészet listáját, a készített kivonatokat,
más anyagokat, amit fel lehet használni a közös munkánkban . Át
is adta nekem ezeket egy táskába téve, hogy nézzem át és
mondjak véleményt róluk. .Abban is megegyeztünk, hogy néhány
nap után felkeres munkahelyem és ott visszaadom neki a táskáját
az anyagokkal és akkor megegyezünk a továbbiakról. Azt is
megjegyezte, hogy végig gyanakvóan viselkedtem és ezért nem is
lépett túl a beszélgetésünkben a dolgozat keretein. Ennek
ellenére még is megtudta tőlem , hogy nem korlátoztak a
publikálásban, bejárhatók a múzeumban lévő dokumentációs
könyvtárba és most is dolgozom egy tanulmányon ami meg fog
jelenni a múzeumok évkönyvében nemsokára , anélkül, hogy
megmondtam volna annak témáját.
A következő
jelentése március 18-ról datálódik.5
Ebben arról számol be, hogy az előző nap felkerestem
munkahelyén .A beszélgetésünk jórészt a tervezett közös
dolgozatunk témájában folyt. Elvileg beleegyeztem ,hogy
segítségére leszek munkájában ,mind az anyaggyűjtésben, mind a
dolgozat szerkesztésben. Ilyen értelemben fel is hívtam
figyelmét, néhány levéltári anyagra, ahol további adatokra
lelhet a Csíkszerdai Állami Levéltárban. Újra megemlítettem
,hogy én is dolgozom egy anyagon a múzeumok évkönyve számára és
bizonyos adatokat az általa adott dokumentumokból fel is
használtam. ( Emlékezetem szerint rá is kérdeztem, hogy honnan
vannak ezek a iratok, de nem árulta el, arra hivatkozva, hogy
bizalmasan kapta valakitől és annak megígérte, hogy nem mutatja
meg senkinek . Nem volt számomra nehéz rájönni, hogy ezek vagy a
csíkszentdomokosi római katolikus parókia vagy a község
irattárából kerülhettek hozzá).
„Aron” arról is
beszámolt, hogy szóba került közöttünk a „Táncház”
tevékenysége is ,többek között az is, hogy Kostyák Alpár és
Bokor Imre tanárokat gyakran keresik meg külföldiek. Én
megkérdeztem, hogy a táncházosokat nem akadályozzák a
hatóságok külföldiekkel való kapcsolataikban? Nem mutattam
különösebb érdeklődést a téma iránt addig, amíg nem
említette , hogy Kostyák Alpár, Domokos Pál Péternek a
keresztfia. Ettől a pillanattól arcom érdeklődést tükrözött
és elégedettnek tűntem, hogy erről tudomást szereztem.
A forrás azt is jelzi
megbízóinak, hogy ez esetben is az volt a benyomása, hogy nincs
elég bizalmam benne. Inkább én próbáltam irányítani a
beszélgetést várva ,hogy megismerjem az ő véleményét.
Május 11-i
jelentésében egy három nappal korábbi alkalmi találkozásunkról
számol be ,mikor távirati stílusban közöltem vele: „..a
balánbányai egyházi anyakönyvek, melyek Bukarestbe voltak
mikrofilmezés miatt, három napja visszakerültek ide az állami
levéltárban. 1803-ban nyitották őket.”.
Ő megkérdezte tőlem, hogy befejeztem-e már azon íratok
tanulmányozását amit átadott. Én közöltem vele, hogy
felhasználom azokat és új forrásokat jeleztem neki , amiket
be kellene szerezzen. Azt is megjegyzi, hogy szándékosan nem adta
át nekem az összes anyagát, mert attól tartott, hogy azok alapján
egyedül is megírhatnám az anyagot és nem kizárt, hogy végül
is erre törekszem , elsajátítva ezzel tőle az eddigi munkája
eredményét. Úgy maradtunk, hogy miután áttanulmányozza az
anyakönyveket, megkeres és akkor megegyezünk a további
munkamenetről.6
Ezután, már nem
találtam nyomát rendszeres jelentéseinek, csak néhány
alkalmira , amelyek véletlenszerű találkozásaink kapcsán
szerzett információit ossza meg tartótisztjével. Erre a
megfelelő helyen még visszatérek, mivel azok egyértelműen
cáfolják a magáról kialakított képet, miszerint kegyvesztett
lett és emiatt volt kénytelen 1988-ban Magyarországra menekülnie.
3.
Miklós
Tamás , egy bigott , szűk látókörű, vonalas pártaktivista
volt. Háta mögött „anyósom elvtársnak” nevezték, mert
állítólag az anyósát is elvtársnőnek szólította meg, Szöges
ellentéte volt öccsének, Miklós József több nyelven beszélő,
népszerű és közismert tanárnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése