Most  bemutatok  egy kisstilű szélhámos, de  nagy kariert befutó  "damaszkuszi utas" szédelgéseit. 

 1. "Áron" a múzeumigazgató

ő

 „Fekete” lassan kikopott mellőlem , mivel megszűnt együttműködésünk alapja, lévén, hogy nem publikálhattam a Hargita újságban. Megpróbálták pótolni Barabási Lászlóval, akit 1982-ben János Pál nyugdíjaztatás után a Csíkszerdai Múzeum élére helyeztek. Azon eltökélt törekvésemet igyekeztek kihasználni, ami történészi tevékenységem folytatására irányult. Első informátori jelentése rögzítésére 1982 elején került sor. Purle Ioan alezredes, „Áron” tartótisztje, 1982 január 27-én, a „forrás” által beszámoltak alapján készült feljegyzéséhez fűzött észrevételéből, ez egyértelműen kitűnik: „ »ARON« forrást egy kombinációba vontuk be a „KUTATÓ” ügybe. Első lépésként meg kell nyerje a »KUTATÓ” bizalmát , felélesztve a vele való kapcsolatát azzal az valóságos ürüggyel, hogy szándéka neki is történelmi munkákat készítenie. A második fázisban , a kapcsolataik alakulás függvényében , az ügyre vonatkozó kérdéseket fog érinteni. A kombináció keretében kihasználjuk azt a helyzetet , hogy február 4-7 között a megyénkbe jön DEMÉNY Bukarestből ( » FALUSI KÖNYVHÓNAP«),a »KUTATÓ« kapcsolata, akit három napon keresztül »ÁRON« fogja kísérni a rendezvény helyszíneire a megyében. Ezt a helyzetet ki fogja használni, hogy erősítse kapcsolatát a »KUTATÓ«-val, másrészt pedig arra, hogy új dolgokat tudjon meg DEMÉNY- ről.” . A szeku tervez , az élet végez. Ezen szöveg margójára végül is kézírással kénytelenek voltak rávezetni: „ Nem »ARON« ment a forrással (Sic! -Demény Lajos nem volt „forrás” számukra- K.I.)” ¹

^{Február elején nem csak Demény , hanem Bitay Ödön is részt vett , mind addig is gyakran, a szervezett találkozókon. Ezt látszik igazolni egy február 17-i feljegyzés, miszerint .” Adatokkal rendelkezünk miszerint nemrég Bitai (helyesen Bitay -K. I.) Ödön, a Bukaresti Politikai Kiadó szerkesztője , beszélve a nemzeti kisebbségek nyelvén megjelenés előtt álló kiadványokról, hangsúlyozta ,hogy nagyobb figyelmet kell kapjanak a helyi történészek -példának hozva fel Dr. Antal Imrét és Király Istvánt Csíkszeredából- oly értelemben, hogy lehetővé kell tenni számukra , hogy gyakrabban publikálhassák dolgozataikat.”2}

Egy kis kitérőt téve, azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy másfél hónapra rá Demény újra részt vett egy, a Megyei Pártkabinet épületében szervezett, rendezvényen , Bitay Ödönnel együtt. Ez alkalommal , egy túl buzgó helyi „politikailag éber” személy miatt, némi kellemetlenségük támadt. Egy április 7-én készült feljegyzés arról számol be, hogy április 2-án találkoztam Bitay Ödönnel ,aki elkérte lakcímem, mondván, hogy március 25-én Demény Lajos is járt Csíkszeredában és szeretett volna találkozni velem de nem tudta a címem. Beszéltem neki arról, hogy Barabásival együtt dolgozom Balánbánya monográfiáján. Majd megkérdeztem ,hogy nem vették-e ki a készülő nemzetiségi tanulmánykötetből az én dolgozatomat. Bitay megnyugtatott, hogy nem és nemsokára meg fog jelenni a II. kötet. Más körülmények között Bitay arról is beszélt ,hogy „ Az itteniek belekötöttek a megyei pártkabinet épületében március 25-én az általam és a Demény Lajos által előadottakba, Miklós Tamás³, a kabinet igazgatója feljelentése miatt. Ő be is kérte az előadások szövegét Szőcs János muzeológustól. Elmegyek Szőcshöz, hogy megnyugtassam, mivel amiről ott beszéltünk abban nincsen semmi rossz; Demény az 1944 Augusztus 23 utáni időszakról beszélt, midőn Maniu- bandái megtorlásokra adták fejüket a székelyek körében. Ez tény , ezek megtörténtek , de nem igen beszélnek ezekről”⁴ 

Visszatérve a "Aron" január 27-i jelentésre, ebben ő a január 21-i és január 25-i találkozásunk eredményéről számol be . Az első alkalommal véletlenszerűen futottunk össze , de mivel régóta ismerjük egymást ,nem volt nehéz szóba elegyednie velem .Elmondta, hogy szándéka megírni Balánbánya történetét , erre vonatkozóan már gyűjtött anyagot és kérte segítségemet ,mivel neki még nincsen gyakorlata a történetírás területén. Nem nagyon lelkesedtem ,de végül elfogadtam meghívását , hogy meglátogassam otthonában négy nap múlva , és ott lássam konkrétan miről is van szó. A megegyezett időpontban elmentem lakásra, ahol kb. egy órát ültem .Megmutatta az eddig összegyűjtött könyvészet listáját, a készített kivonatokat, más anyagokat, amit fel lehet használni a közös munkánkban . Át is adta nekem ezeket egy táskába téve, hogy nézzem át és mondjak véleményt róluk. .Abban is megegyeztünk, hogy néhány nap után felkeres munkahelyem és ott visszaadom neki a táskáját az anyagokkal és akkor megegyezünk a továbbiakról. Azt is megjegyezte, hogy végig gyanakvóan viselkedtem és ezért nem is lépett túl a beszélgetésünkben a dolgozat keretein. Ennek ellenére még is megtudta tőlem , hogy nem korlátoztak a publikálásban, bejárhatók a múzeumban lévő dokumentációs könyvtárba és most is dolgozom egy tanulmányon ami meg fog jelenni a múzeumok évkönyvében nemsokára , anélkül, hogy megmondtam volna annak témáját.

A következő jelentése március 18-ról datálódik.⁵ Ebben arról számol be, hogy az előző nap felkerestem munkahelyén .A beszélgetésünk jórészt a tervezett közös dolgozatunk témájában folyt. Elvileg beleegyeztem ,hogy segítségére leszek munkájában ,mind az anyaggyűjtésben, mind a dolgozat szerkesztésben. Ilyen értelemben fel is hívtam figyelmét, néhány levéltári anyagra, ahol további adatokra lelhet a Csíkszerdai Állami Levéltárban. Újra megemlítettem ,hogy én is dolgozom egy anyagon a múzeumok évkönyve számára és bizonyos adatokat az általa adott dokumentumokból fel is használtam. ( Emlékezetem szerint rá is kérdeztem, hogy honnan vannak ezek a iratok, de nem árulta el, arra hivatkozva, hogy bizalmasan kapta valakitől és annak megígérte, hogy nem mutatja meg senkinek . Nem volt számomra nehéz rájönni, hogy ezek vagy a csíkszentdomokosi római katolikus parókia vagy a község irattárából kerülhettek hozzá).

„Aron” arról is beszámolt, hogy szóba került közöttünk a „Táncház” tevékenysége is ,többek között az is, hogy Kostyák Alpár és Bokor Imre tanárokat gyakran keresik meg külföldiek. Én megkérdeztem, hogy a táncházosokat nem akadályozzák a hatóságok külföldiekkel való kapcsolataikban? Nem mutattam különösebb érdeklődést a téma iránt addig, amíg nem említette , hogy Kostyák Alpár, Domokos Pál Péternek a keresztfia. Ettől a pillanattól arcom érdeklődést tükrözött és elégedettnek tűntem, hogy erről tudomást szereztem.

A forrás azt is jelzi megbízóinak, hogy ez esetben is az volt a benyomása, hogy nincs elég bizalmam benne. Inkább én próbáltam irányítani a beszélgetést várva ,hogy megismerjem az ő véleményét.

Május 11-i jelentésében egy három nappal korábbi alkalmi találkozásunkról számol be ,mikor távirati stílusban közöltem vele: „..a balánbányai egyházi anyakönyvek, melyek Bukarestbe voltak mikrofilmezés miatt, három napja visszakerültek ide az állami levéltárban. 1803-ban nyitották őket.”. Ő megkérdezte tőlem, hogy befejeztem-e már azon íratok tanulmányozását amit átadott. Én közöltem vele, hogy felhasználom azokat és új forrásokat jeleztem neki , amiket be kellene szerezzen. Azt is megjegyzi, hogy szándékosan nem adta át nekem az összes anyagát, mert attól tartott, hogy azok alapján egyedül is megírhatnám az anyagot és nem kizárt, hogy végül is erre törekszem , elsajátítva ezzel tőle az eddigi munkája eredményét. Úgy maradtunk, hogy miután áttanulmányozza az anyakönyveket, megkeres és akkor megegyezünk a további munkamenetről.⁶

Ezután, már nem találtam nyomát rendszeres jelentéseinek, csak néhány alkalmira , amelyek véletlenszerű találkozásaink kapcsán szerzett információit ossza meg tartótisztjével. Erre a megfelelő helyen még visszatérek, mivel azok egyértelműen cáfolják a magáról kialakított képet, miszerint kegyvesztett lett és emiatt volt kénytelen 1988-ban Magyarországra menekülnie.

1. Uo. 66.lap

2 . Uo.111.lap

3. Miklós Tamás , egy bigott , szűk látókörű, vonalas pártaktivista volt. Háta mögött „anyósom elvtársnak” nevezték, mert állítólag az anyósát is elvtársnőnek szólította meg, Szöges ellentéte volt öccsének, Miklós József több nyelven beszélő, népszerű és közismert tanárnak.

4. Uo. 117. lap

5.Uo. 116. lap

6. Uo. 121. lap

Lazio - Előre budai srácok!

" BOTOS" besúgó jelentése 1981.ápris 4-én

3. Besúgói jelentés (1981 04.15)¹

„Vette: Purle Ion alezredes Szigorúan titkos

Forrás: „BOTOS” ……...sz. példánya

Szám.0047 /………

Tájékoztató jelentés

A forrás tájékoztat arról a beszélgetésről amit 1978. 04.13-án folytatott Király Istvánnal, annak ürügyén, hogy útja van Marosvásárhelyre. A forrás a munkahelyén látogatta meg Király Istvánt, tudomására hozván szándékát és felajánlotta neki, hogy ha akarja elviszi oda, úgy ahogy ezt már megtette előzőleg is.

A mindössze egy percig sem tartó beszélgetés az irodájában kezdődött, ami beszélgetés formai keretét megadta, eztán kimentünk a folyósora és megkezdtük a tényleges beszélgetést.

Miután tudomást szerzett a forrás Marosvásárhelyre menetelének szándékáról azt mondta, most nem mehet oda, mivel úgy tűnik neki hogy most ,még jobban mint bármikor ,a szekuritáté figyelmében áll és azt gyanítja, hogy az az anyag amiről a forrásnak is tudomása van , az szekuritátéhoz került. Ebben a kontextusban megkérdezte a forrást, hogy amíg nála volt az anyag, nem adta-e oda valaki kevésbé megbízható személynek konzultálás végett, kérdésre a forrás leszögezte, hogy még a lakásába sem vitte be, hanem a kocsijában tartotta és a forráson kívül senki sem szerzett tudomást róla. Megkérdezte a forrás, hogy mire alapozza vele szembeni gyanúját, azt mondta , hogy erre utaló jel, hogy a felségénél , pontosabban arról az írógépről amelyen dolgozik írásmintát vettek és ahogy ő mondta a felesége ujjlenyomatait is begyűjtötték titkos eljárással és más meggondolások , amiről azonban a beszélgetés ezen fázisában nem beszélt.

A forrás megkérdezte, hogy a többi személy rajta kívül ,akinek valószínűleg tudomásuk van erről az anyagról, teljesen megbízhatóak és megfelelő mértékben leellenőrizte azokat, kérdés amire Király azt felelte, hogy valóban másoknak is odaadta az anyagot, kiket ő erre érdemesnek tart, de nem lehet kizárni azt sem, hogy közülük valaki oda adta másoknak olvasásra és így illetéktelen kezekbe is kerülhetett.

A forrás ismételten megkérdezte, hogy akiknek oda adta ezt az anyagot, nem kérdezett rájuk direkt miképpen tartották a titkot? Király leszögezte, hogy nem végezheti el ezt az ellenőrzést, mivel egyesekkel közölük nincsen annyira közeli kapcsolatban és azok vélhetően sértve éreznék magukat emiatt. A forrás erre replikaként feltette a kérdést: „ de engem nem sértettél meg, erről kérdezve?”. Király azt felelte hogy „veled másképpen állnak a dolgok, más a mi kapcsoltunk és ezért kérdeztem meg tőled.”

A beszélgetés ezen menetében Király javasolta a forrásnak, hogy igyanak meg egy kávét együtt, amit ő el is fogadott és útban „ Pati-bár” felé a beszélgetés a következőképpen folytatódott:

Király leszögezte a forrásnak, hogy semmit sem tehetnek vele a szekuritátésok és egyelőre nem is merik, de zavaró számára ez az intenzív figyelem amit iránta tanúsítank. Egyelőre legalábbis a szekuritáté téves vágányra van téve az anyag származását illetően ami jelenleg vélhetően foglalkoztatja őket. Többször is visszatért erre a gondolatra és a forrás egy adott pillanatban azt mondta neki , hogy nem köteles , hogy igazolja az anyag eredetét, ennek ellenére Király elmondta, hogy , ahhoz bátyán keresztül jutott hozzá , ő meg valakitől Moldovából kapta és azt is, hogy bátyjának sok híve van a legkülönbözőbb területekről.

Itt Csíkszeredában , nem történt egyéb csak sokszorosításra került , amire egyébként a forrás is emlékszik , hogy ezt megelőzően is tett neki egy ajánlatot, kérést, hogy ha akarja és tudja a forrás sokszorosíthatja azt az anyagot amit azonban a forrás nem tett meg.

A forrás szóba hozta azt is amit mondott neki Király Bogdán doktorral kapcsolatosan és ő pontosan úgy járt el ahogy megegyezett Királlyal. Amire Király azt mondta: „ Nincsen jelentősége, végső soron, ha ezt is megtudták volna, -mivel ezek az információk valakitől Bukarestből jutottak el hozzá - így legalább jó , hogy az itteniek egymást gyanúsítják”

A beszélgetés ezen összefüggésében (sic!-K.I.) Király kihallgatásra ment a megyei felügyelőség vezetőségéhez, hogy hagyják jóvá a levéltárba belépését, de kategorikus választ kapott, ami alkalom volt arra is hogy figyelmeztessék, hogy ez nem lehetséges , elvesztette hitelét, azért amit tett előzőleg.

A forrástól azt is megkérdezte, hogy Albert Antal főszerkesztő szóba hozta azt az anyagot amit ő írt, de Szőcs neve alatt jelent meg, Erre a forrás mondta, hogy nem volt szó erről, de nem kizárt, hogy a főszerkesztő más alkalommal nem teszi ezt meg. Király azt is mondta a forrásnak, hogy el fog menni Alberthez, egy másik anyaggal, hogy meggyőződjön arról , hogy lássa , hogy a jövőben valóban elfogadják, hogy közöljön bizonyos írásokat. Erre a forrás is bátorította.

Király arról is beszélt, hogy nemrég hozzá jutott egy speciális jóváhagyású Dacia 1300 -as személygépkocsihoz, ami nem az ő nevére volt jóváhagyva és már 500 kilométert járt vele.

Vissza térve újra a forrás Marosvásárhelyre menteléhez, Király azt mondta , jelenleg ez nem lenne célszerű, mivel az elmúlt marosvásárhelyi látogatásról is tudomást szereztek, lévén hogy a marosvásárhelyi állomáson találkozott egy szekuritátés tiszttel- ahogy a forrás észbe tartotta egy Páll vagy Gáll nevezetűvel- és az biztosan beszámolt Marosvásárhelyi jelenlétéről, érzi munkahelyén is szorosabban fogják.

A Királytól való elválás a szokásos módon történt, de a forrás nem inszisztált egy újabb találkozás érdekébe, hogy ne ébresszen fel benne valami gyanút , főleg, hogy Királyt foglalkoztatja az anyag sorsa és kételyek vannak benne minden személy iránt aki tudomást szerzett arról az anyagról.

Lehetséges, hogy igaz az anyag származására vonatkozó variáció, de éppen az is lehet, hogy ez csak egy félrevezető variáció annak érdekében , hogy a forrás elfedje az anyag valódi származási helyét.

„BOTOS”

N.(ote)L.(Lămurite)- (magyarul- tisztázott dolgok- K. I.) A forrás a jelen információt az előzőekben adott feladatai és felkészítése alapján szolgáltatta. Betartotta a viselkedésre vonatkozó szabályokat.

-Jelenleg a »KUTATÓ«-t foglalkoztatja és úgy tűnik riasztott állapotban van azon anyaggal kapcsolatosan, amit a forrásnak is oda adott, hogy az a szekuritáté szervei birtokába került. Figyelemre méltó, hogy két héttel korábban valóban mintát vettünk a felesége munkahelyén annak írógépéről. Mikor a forrás Marosvásárhelyen járt véletlenül találkozott Pal Carol főhadnaggyal, aki más ügyben járt Marosvásárhelyen.

-Az is kitűnik, hogy a »KUTATÓ« többeknek odaadta az anyagot olvasás céljából és jelenleg azt ellenőrzi, hogy ki az aki ez a szekuritáté szervnek tudomására hozta. Az is kitűnik, hogy Csíkszeredában az anyagot biztosan írógépen sokszorosították. Nem kizárt, hogy a »KUTATÓ« napirenden tarthatják a valóban foganatosított jelenlegi biztonsági intézkedések és bizonyos dezinformációs utakat keres, konkrétan az anyag származását illetően ( de nem zárható ki a bedobott verzió sem), ahogyan a Dr. Bogdanhoz köthető verzió sem.

M.(ăsuri) L.(uate) ( magyarul: hozott intézkedések-K. I.) A feljegyzést ki kell használni a „Kutató” ügyre vonatkozóan, folytatva a tervezett intézkedések végrehajtását.

Szükségesnek vélem filaj alá helyezést , legalább a következő 10 napra, mivel nem kizárt, hogy kapcsoltba lép újra azoknak egy részével akinek megmutatta az anyagot, mindezt ellenőrzés végett, mivel ezek olyan kapcsolatok, akik révén elindulhat a dokumentálódási folyamat. Úgy értékelem, hogy különösen fontos ezen ügyhöz kapcsolódó hozzáférés korlátozása , megelőzés céljából.

S.(arcini)T.(rasate) ( magyarul: Kirótt feladatok- K. I.) A forrást újra felkészítettük arra hogy a megjelent új adatoknak megfelelően járjon el:

- teljes konspiráció betartása a velünk való kapcsolataiban. Ilyen értelembe a következő szakaszban semmilyen formában nem kell erőltetni a jelentéstételi kapcsolatot ;

-Ne veszítse el kapcsoltai közül a »KUTATÓ«-t azzal az utasítással, hogy jobb ha rendre gyűjtünk be bizonyos adatokat, mind semmit. A következő találkozója a »KUTATÓ«-val „véletlenszerű” legyen és nem hamarább mint 7-10 nap múlva, hacsak ő nem fogja megkeresni a forrást.

Purle Ioan alezred.

-PI/CA

-0095/00524/15.04.81

-2 pld.”

*************************

1.II k. 180-181. lap

Második rész - Amiről a román titkosszsolgálti iratak regélnek:Mikor és miért kerültem a Szekuritáté célkeresztjébe?

Király István

siculusblogg.blogspot.com/

Második rész

Amiről román titkosszolgálati iratok regélnek

1. Mikor és miért kerültem a Szekuritáté célkeresztjébe?

„Tudtam, hogy már rég és pedig azóta, hogy bátyám nyíltan fellépett a nemzetiségi létünk védelmében, engem is megfigyelés alatt tartanak, telefonunkat lehallgatják. Eleinte nem én voltam az érdekes számukra, hanem bátyámról akartak volna egyet s mást megtudni lehallgatva családi és baráti beszélgetéseinket”-jegyeztem fel „Emlékeim”-ben.

Ez csak részben igazolják a titkosszolgálati íratok. Eleinte ugyanis én váltam számukra gyanússá. De rövid időn belül már az a tény , hogy én vagyok bátyám legelkötelezettebb híve Hargita megyében, ez vált szemükben fontosabbá. Nem állítom, hogy teljesen alaptalanul.

Mielőtt rátérnék ezen kérdés tisztázására, szükségesnek vélem bizonyos háttér adatok bemutatását, melyek elősegíthetik tárgyalt kérdéskör jobb megértését.

Beszéltem már arról, hogy miképpen és mikor kerültem a Csíkszeredai Állami Levéltár élére.

Levéltárosok szakmai tanácskozáson az Árkosi kastélyban. Középen bőrkabátban és

bundasapkában Ionel Gal tábornok, vezérigazgató. Jobb szélen a szerző, háta mögött Giurgiu Aurel

Az új szakmát meg kellett tanulni, erről munkaadóm gondoskodott. Bevontak egy levéltárosi munkahelyi képzésben, melyet Bukarestben az Állami Levéltárak Vezérigazgatósága indított évente vagy kétévente az új alkalmazottai számára.

Ezenkívül az évente legalább kétszer sorra kerülő szakmai értekezletek, tapasztalat cserék a fővárosban és az egyes megyei levéltáraknál is sokat segített a gyors beilleszkedésemben, a szükséges tapasztalatok megszerzésben. Különösen az erdélyi megyékben (Sepsiszentgyörgy Gyulafehérvár, Kolozsvár , Brassó) tartott rendezvények ,mivel az írat kezelési , nyilvántartási és irattározási módszerek , tárolási rendszereik is másak voltak Erdélyben mint Ó-Romániában , ahol a keletkezett íratok iktatási -és nyilvántartási rendszerét csak az 1831-1832 években vezették be a Kisseleff orosz tábornok által életbe léptetett , Regulamentul Organic (Szervezeti Szabályzat) néven ismert modernizációs reformkísérlet keretében, midőn ideglenesen a két román fejedelemség orosz protektorárus alá került.

A legtöbbet azonban magában a munka folyamatában lehetett tanulni, erről a sokrétű és szép munkáról amit a levéltárosi és ezzel kapcsolatosan az ígéretesnek mutatkozó történetírói karrier kecsegtetett. A megyésítés után nemsokára új épület készült . az addig nem létező megyei levéltárnak, közvetlenül a - szintén új székházat nyert- Belügyminisztériumi Felügyelőség mellett, ahol ma is található a Testvériség sugárút és Tudor Vladimerescu utca keresztezősödénél Mikor tisztségemet elfoglaltam a háromszintű épület mely a Testvériség sugárút 4 szám alatt helyezkedik el annak földszintjén még a városi Milícia székelt. Később az Állami Levéltár épülete és a megyei Belügyminisztérium Felügyelősége székháza közötti beépítetlen területre felépült a városi Milícia új székháza is. Ezzel a levéltár épületének földszintjét is birtokunkba vehettük.

Mindössze öt fő volt akivel el kellett látnunk az igen sokrétű feladatunkat: a levéltárvezető- személyemben, egy levéltáros, egy irattáros , egy titkárnő és egy takarítónő. A levéltárost úgy örököltem Giurgiu Aurel személyében elődömtől Nistor Alexandrutól. Szászrégenből vagy annak környékéről származott és igen büszke volt a Marosvásárhelyen élő és tevékenykedő nacionalista beállítottságú újságíró bátyára. A titkárnő , Maria,- egy román, ekkorára már nyugdíjas milicista lánya- aki egy szekurítátés magyar altiszt- Publik Rudolf- felsége volt és jól beszélt magyarul. Az egész családdal , beleértve Maria szüleit is, jó viszonyba voltam. Közvetlen barátságos embereknek ismertem meg őket. . Az irattáros már az én időmben, létszámnövelés révén került az intézményhez és bár én Suciu Antonie, volt kollégám felségét szerettem volna oda venni, ő nem vállalta, elsősorban volt KISZ-es kollégánk Todoran Eugen (Jenő) személye miatt, aki politikai tisztként dolgozott a megyei Szekuritáténál. Így kénytelen voltam lenyelni Condrea Aurel nevezetű milicista tiszt felségének alkalmazását.. A takarítónő - aki ha kellett az irattárosi feladatokba is besegített- egy csíktaplócai idősebb - Boriska keresztnévre hallgató- igen rendes egyszerű asszony volt.

Az állambiztonságiak célkeresztjébe 1977-ben kerültem, a vélhetően Giurgiu Aurel „ébersége” következében. Fazekas Lajos , a megyei pártbizottság első titkára jóváhagyását 1977 október 17. én vezetik rá egy a megfigyelésemet kérő nem dátumozott feljegyzésre.¹ A Szekuritáté azzal indokolta ennek szükséges voltát” „.. mivel a személy nagy mennyiségű titkos irattal dolgozik”- Bizonyos jelekből arra lehet következtetni, hogy a jóváhagyást megelőzően is már megfigyeltek. Ezt elsősorban a mellettem dolgozó „ Dunăreanu” konspiratív fedőnévvel ellátott Giurgiu Aurel levéltároson áskálodásának tulajdonítom. Tudniillik, a kémelhárítás kapta azt feladatot, hogy figyelje és ellenőrizze az un, speciális (titkos) irattárak létrehozását az állami levéltárak keretében , illetve azok külön helyiségekben való elkülönítését és a rá vonatkozó szigorú szabályok betartását. Már 1977 július 7-én a kémelhárító Ardelean Vasile százados jelentést készít arról, hogy „Dunăreanu”- tól megtudta, hogy a titkos levéltárba frissiben besorolt és oda elhelyezett „dr. Pál Gábor fond” anyagát 1972-ben tanulmányozta Antal Imre csíkszeredai tanár. Ez olyan jellegű iratokat tartalmaz , szerintük, amelyeket országunk elleni ellenséges célokra is fel lehetne használni. Antal Imre rendszeres látogatója a levéltárnak és tanulmányoz bizonyos nem titkos iratokat, de ő nacionalista-irredenta eszméi és magyarországi történészekkel való kapcsoltai miatt megfigyelés alatt áll. Tudomása szerint, Antal Imre több alkalommal dicsekedett azzal, hogy egy olyan régi dokumentummal rendelkezik, amely bizonyítja Erdély jogszerűen a magyarokhoz tartozik („aparține de drept maghiarilor”) és ez a dokumentumom egy adott pillanatban felhasználható és az nagy zűrzavart keltene. Feltételezi, bár nem tudja milyen iratról van szó, de nem kizárt hogy azt az állami levéltár helyi fiókjából tulajdonította el.

Javasolja : -ezt az információt meg kell osztani az I. Szolgálattal ( belső megfigyelési szolgálat-KI) és velük együttműködésben tárják fel, hogy valóban az említett dokumentum a levéltárból került-e ki.

- „Dunăreanu”-t rá kell állítani a célszemélyre , hogy meglehessen tudni annak érdeklődését és megelőzni, hogy a speciális irattár dokumentumaihoz illetéktelen személyek hozzáférhessenek

-a levéltár igazgatójával össze kell vetni a speciális irattár nyilvántartásait és az oda besorolt dokumentumokról szóló jegyzőkönyveket az Antal Imre által tanulmányozott iratok kimutatásával , ezáltal felfedni , a hiányzó iratokat. ²

Ezen első jelzést követően 1977.10. 22-én már intézkedési tervet készít a megyei kémelhárítás Popovici Aurel nevezetű főhadnagya a „Documentul” (Dokumentum) ügyben³ amelyben, első

pontként a megfigyelés alá helyezésemnek a megyei pártszerv általi jóváhagyásának az elérése szerepel. Egy újabb besúgói információt⁴ követően , jelentést készít feletteseinek, javasolva : „...komplex T.O. eszközök beszerelésének engedélyezést Király István munkahelyére és lakásba ,hogy megállapíthassuk kapcsolatának jellegét a nevezett Antal Imrével, abból a célból, hogy megelőzhessük olyan adatok, információk dokumentumok kikerülését , amelyeket ellenséges céllal lehetne felhasználni országunk ellen…...”⁵

Mai szemmel az itt megfogalmazott feltételezések teljesen abszurdok, de az adott időpontban . a magyarokkal szembeni általános gyanakvás légkörében, megszokottak voltak.

Szerencsémre a kollaboráns beosztottam hamarosan Marosvásárhelyre távozott és a helyébe felvett Boar Liviu vagy nem volt hajlandó erre, vagy meg sem próbálták beszervezni.

Első munkahelyi telefon lehallgatásom 1977 november 19. -ről datálódik , de csak november 22.-én iktatták , szigorúan titkos , egy példányban készült, és a lehallgatást a Post 2c/ACT jelzésű készüléken végezték és ezt is Popovici Aurel kémelhárító tisztnek szignózták ki .⁶ „DOCUMENT S” (Secret= Titkos) címet viselő feljegyzést SZ. A. főtörzsőrmester készítette. Ebben azt jegyzi le , hogy egy Marci nevezetű személy (Tarisznyás Márton, a Gyergyószentmiklósi Múzeum igazgatója- K.I.) telefonon hívta a célszemélyt akivel arról beszélgettek, hogy át kell adjon a célszemélynek egy Fehér Mihályra vonatkozó anyagot. Marci arról is beszél, hogy november 26.-án ünnepi ülés lesz a kultúrházban,( a múzeum a mai és akkori épületébe költözése, mondhatnám hivatalos alapításnak 15. évfordulóját ünnepelte) majd a résztvevők megtekintik a múzeumot és ott kerül sor szekciónként az ülésszakra. Kiderül, hogy ezen részt vesz (ifj. -K. I.) Koós Károly és Magyari András Kolozsvárról, Bukarestből Demény és Tibi - aki megtervezte a szárhegyi kastély rekonstrukcióját -és Szőcs János Marosvásárhelyről (Sic!-valójában Csíkszeredából-K. I. ). A célszemély közli, hogy ő is elmegy a rendezvényre, mivel érdekli őt . Marci utána javasolja, hogy legyen társszerzője Gyergyó város levéltára bemutatásában, amit a Revista Arhivelor folyóiratban vagy a múzeum évkönyvében publikálhatnak, ami nemsokára megjelenik. Végül kiderül, hogy mind a célszemély, mind Marci külön -külön fognak közölni egy -egy anyagot a múzeum évkönyvében. Ahogyan beszélgetnek abból az is látszik , hogy jó barátok.

Ezek után következik Marci és Demény Lajos , azonosítására vonatkozó feljegyzés . Az utóbbi professzor, tudományos kutató Bukarestben . Azt is feljegyzik, hogy szoros kapcsolatban áll a célszeméllyel , akit időnként felkeres és gyakran jár Hargita és Maros megyékben.⁷

Ekkor még sejtelme sem volt arról , hogy a munkahelyemen is lehallgatnak.

Ezt a telefon beszélgetésről szóló feljegyzést csak mintának szántam, hogy mire is figyeltek elsősorban a kezdetek kezdetén. De már az ebből nyert információkat is fontosnak vélték .Ha ez nem is volt túl gyanús a következő - ami 1977 november 30-i eseményt veti papírra ugyanaz a SZ.A , az már biztosan hozzájárult, hogy a megfigyelést engedélyező kérelmüket megalapozottnak lássák:” „Az objektívnál található ANTAL IMRE ( tanár) aki azért jött a » DOKUMETUM«-hoz , hogy dokumentálódjon a Madéfalvi Veszedelemről (SICULICIDIUM) és a '16 -os (Sic! -K.I- valójában az 1921. évi) földreformról CSÍK, HÁROMSZÉK és UDVARHELY vidékről. A célszemély kikeresi neki a kért dokumentumokat. ANTAL egy órán át tanulmányozza, utána megköszöni a célszemélynek és távozik” Utólag valaki más írással és olvashatatlan aláírással rávezette : „Antal Imre , az I. Szolgálat által megfigyelt személy, nacionalista és irredenta megnyilvánulásai miatt” ⁸ Ez már bizony gyanús!

A lehallgatások és „Dunăreanu”-tól származó információk továbbra is a kémelhárítás figyelmében maradtak még egy ideig. 1978 február 6-án Popovici Aurel főhadnagy, újabb összefoglaló jelentést készít „ Dokumentum” ügy fejleményeiről.⁹ Ebben már első helyen szerepel , hogy : „A nevezett , Király Károly, a Marosvásárhelyi UJCM elnökének testvére” Más forrásból lehet kiolvasni, hogy ekkor még bátyám „Cucu”(olvasd „Kuku”-K.I) név alatt áll megfigyelés alatt”. Az eredeti hivatali román bükkfa nyelven „lucrat in acțiunea »CUCU« ”. Később a megfigyelésekben titkosított nevét előbb „King”, majd nemsokára „Călătorul”-ra ( Utazó-K. I.) változtatták így és állandósult.

Ebből a kémelhárítási jelentésből sem marad el az a gyanújuk, hogy összejátszom Antal Imrével ,de emellett már megjelenik az a tény is, miszerint „ ...a rendelkezésünkre álló információkból kiderül, hogy célszemély jól ismeri bátyja ellenséges tevékenységét- baráti körben beszélget erről az aspektusról.”

Ennek alátámasztására bemutat néhány témát amit lakásunkban megbeszéltünk a barátokkal. Ilyen például néhány Romániát érintő nemzetközi kérdés. Úgy értékeltük, hogy a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt nagyon nehezen kapta meg Románia az Egyesült Államoktól és ez a magyar emigrációnak és demonstrációinak tulajdonítható . Magyarország pedig biztosan meg fogja kapni a közeljövőben, mivel kapcsolatai Amerikával megváltoztak , bizonyíték erre a magyar korona visszaszolgáltatása az országnak.

Azt is jelentik , hogy szándékukban áll a megye vezetőségének javasolni, más megyébe való áthelyezésemet, de semmiképpen nem erdélyi megyébe. Jelenti , hogy szoros megfigyelés alatt tartanak és ezt fenntartják az elkövetkezőkben is, hogy megelőzzenek bármilyen ellenséges akciót részemről.

A jelentésre valaki kézírással rávezette : „”Danciu őrnagy elv.(társ)/. Egy példány az Igazgatóság vezetőségének és Gal táb.(ornok) elv.(társ)-nak”

Hogy miért volt eleve gyanús egy testvér? Gondolom nem kell nagyon az adott helyzetben ezt alátámasztani. Különösen nem azoknak akik benne éltek és élvezték a Ceaușescu-rendszer „szocialista demokráciájának jótéteményeit”. Akik meg nem, azoknak hadd álljon itt néhány részlet bátyám önéletírásból, amelyből képet alkothatnak hogyan is működött az a mindennapokban és milyen konkrét körülmények között vélték, hogy szükséges engem is megfigyelés alá helyezniük.

„Az első levelemet válaszra sem méltatták. Verdeț – saját bevallása szerint – eljuttatta Ceaușescuhoz, aki fiókba zárta, s ezzel nem létezőnek nyilvánította.

Egyedüli hatása az volt, hogy megélénkült a titkosrendőrség mozgása, felügyelete körülöttem.

A második levelem ugyancsak az év (1977 -KI) szeptemberében született, és Vincze Jánosnak, az RKP KB tagjának címeztem. Mivel az első levelemre semmilyen visszhang nem érkezett, ezért továbbléptem. Beadványom azért címeztem egy alacsonyabb beosztású, de magas rangú pártfunkcionáriusnak, hogy ismertté váljon annak tartalma és cselekvésre késztesse a vezért. Közismert, hogy a szovjet impérium országaiban a kényes, kellemetlen levelekre, beadványokra a hatalom birtokosai elhallgatással és/vagy retorzióval válaszoltak, és úgy könyvelték el, mint a párt és a rendszer elleni bűncselekményt.

Ezúttal élesebb hangvétellel, vádlón és szélesebb skálán teregettem ki sérelmeinket, jogfosztottságunkat, és nemcsak a mieinket – a magyarokét –, hanem a kisebbségi sorban sínylődő többi népcsoport és etnikai közösség fájdalmait és sérelmeit is. Elmarasztaltam Ceauşescu személyi kultuszát, és törvénytelenséggel, alkotmánysértéssel vádoltam a pártvezetést. Vincze Jánost arra kértem, hogy a neki írt levelet juttassa el Ilie Verdeţnek, és ossza szét a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Országos Tanácsának bürótagjai között, hogy tudomást szerezzenek róla és támogassák a javaslataimat, követeljék a jogorvoslás”……...

„Az inkvizíció működésbe lépett. Ceaușescu egy öttagú bizottságot nevezett ki azzal a megbízással, hogy elbírálják leveleim tartalmát, megvédjék a párt tisztaságát, meggyőzzenek álláspontom helytelenségéről. Ha kitartok álláspontom mellett, szembeszegülök a párt nemzetiségi politikájával: az nyílt árulás. A bizottság vezetője Ilie Verdeţ, a Központi Bizottság titkára; tagjai: Petre Lupu, politikai bürótag, a párt Központi Kollégiumának elnöke (fegyelmi bizottság), Theodor Coman belügyminiszter, Vincze János és Koppándi Sándor KB-tagok.

A fegyelmi bizottság összetétele már jelezte az ügy baljós voltát, Ceaușescu aggodalmát. Világosan értésemre adták, hogy nem babra megy a játék; hogy nagy fába vágtam a fejszémet, és hogyha a fa nem hasad, a nyele beletörik. Tudtam, hogy beadványaim előbb-utóbb elindítják a lavinát, mindennel számolnom kell. A párt, a titkosrendőrség mindent elkövet, hogy eltérítsen szándékomtól, visszatérjek a nyájhoz, önkritikát gyakoroljak, és fegyelmezett katonája legyek a pártnak. Eltökélt szándékom volt kitartóan küzdeni és érvényt szerezni jogainknak.

Szeptemberben és októberben háromszor hívattak a levél miatt. Az összes lehetséges módszert bevetették megfélemlítésemre és félrevezetésemre, s amikor látták, hogy nem megy, békülékenyebb hangot ütöttek meg: fűt-fát ígértek, sőt még azt is, hogy beismerik: vannak még hibák és hiányosságok a szocialista demokrácia működésében és a nemzeti kérdések megoldása terén; bevallván így néhány jelzésem jogosságát, azt, hogy alacsonyabb szinteken, a minisztériumokban vagy a megyékben az állambiztonsági szervek működésében valóban észlelhetők hiányosságok. Ígéretet tettek ezek orvoslására. Körülbelül húszórányi vita, tárgyalás után pontról pontra ízekre szedve leveleim valamennyi sorát – sem tudták megtörni akaratomat és elhatározásomat; kitartok és érvekkel támasztom alá mindegyik megállapításomat. Ígérgetni kezdtek. Időközben működésbe lépett a félrevezető és megtorló gépezet. 1977 decemberében szembetaláltam magam egy, a Központi Pártkollégiumnak küldött feljelentéssel, egy névtelen – de nem aláíratlan! –, 90-nél több vádpontot tartalmazó levéllel, telis-tele elképesztő rágalmakkal. Hogy többletnapokat számoltam el magamnak kiszállási díjként a párt KB-gyűlésein vagy a központi pártszervek ülésein való 1974-es részvételeim alkalmával, el egészen a hivatali jogkörömmel való visszaélésig, például hogy az engedélyezettnél magasabb fizetési osztályba soroltam magam, meg hasonlók. A kivizsgálást több mint három hónapon át a megyei pártkollégium által kijelölt 30 tagú bizottság végezte. Természetesen a 90 vádpont mindegyike hamisnak bizonyult.

Politikai csatározásaim őszi fordulójából még egy epizódot emelek ki. Mire a felelősségre vonásra került volna sor, ezrek szereztek tudomást leveleim tartalmáról. Köztük olyan jeles személyiségek, mint Ion Gheorghe Maurer, Fazekas János, Takács Lajos, Sütő András, Kányádi Sándor, Balogh Edgár, Illyés Gyula, Csoóri Sándor és sokan mások – románok, magyarok, németek és zsidók, mint Mozes Rosen főrabbi, Eduard Eisenburg”

…………………………………………………………………………………………….…………………….

…………..

„Kihasználva az ebédidőt, felkerestem Ion Gheorghe Maurert az otthonában. Tájékoztattam őt a történtekről: hogyan futottak holtvágányra tárgyalásaink, mivel nem voltam hajlandó kiadni azok nevét, akik erkölcsileg és eszmeileg támogattak és folyamodványaim tartalmával egyetértettek. Elmeséltem azt is, hogy Verdeţ-nél tiltakoztam a Zsil-völgyi bányászokat ért megtorlások miatt, Szikszai Jenő halálba kergetéséért, Zsufa Zoltán, Haszmánn József, Erős Péter, Kuti Sándor (Brassó),dr. Kocsis István (Sepsiszentgyörgy), Kállai Pál lelkész és mások meghurcoltatásáért, a lelki és fizikai terror alkalmazásáért. Mindezt hallva Maurer megkért, hogy nevezzem meg őt délután a Ceauşescuval folytatandó vitámban, és tárjam fel, hogy ő, Ion Gheorghe Maurer, ismeri leveleim tartalmát és egyetért velük. Vállalja értük a felelősséget”

(Megjegyzés: Ilie Verdeț unszolására végül is 13 nevet közölt vele, akik ismerik levele tartalmát és egyet is értenek az abban foglaltakkal. Csak azok nevét adta meg, akiket sikerült elérnie és belegyezésüket adták. I. Gh. Maureren kívül, ezt vállalta még: Sütő András író, Puskás György a marosvásárhelyi orvosi és gyógyszerészeti egyetem rektora, KB tag, Domokos Géza KB póttag és a Kriterion könyvkiadó igazgatója, Gál Ernő a Korunk főszerkesztője, Létay Lajos az Utunk főszerkesztője, KB tag, Takács Lajos KB tag, Demeter Lajos egyetemi tanár, dr. Benedek Géza a kovásznai szívkórház igazgatója, Sylvester Lajos újságíró, Tomuș Radu jogász, -volt kabinetfőnöke Kovászna megyében- és Kányádi Sándor költő. Ketten- Fazekas János és Huszár Sándor A Hét főszerkesztője- nem adták belegyezésüket.)

„ Nos, hogy visszakanyarodjam Verdeţhez: felhívtam telefonon, ahogy megállapodtunk. Ő lehangoltan közölte, hogy a Ceaușescuval tervezett beszélgetés elmarad. Így nem jött létre személyes találkozás a leveleim ügyében a vezérrel.

Még a következő levelek láttak napvilágot: Fazekas Jánosnak, az RKP Központi Bizottság Végrehajtó Bizottsága tagjának 1977. augusztusi keltezéssel küldtem levelet; 1978 januárjában Takács Lajosnak; 1978 októberében Virgil Trofinnak; 1980-ban újból Ilie Verdeţnek, amely már egyben számbavétel az eltelt két év időszakáról. Ebben a levélben feltárom azoknak a névsorát, akik még rajtam kívül memorandumokkal, beadványokkal és petíciókkal fordultak a román párt és állam vezetőihez kisebbségi létünk jogfosztásait sérelmezve, helyzetünk jobbítása szándékával. Ennek a levélnek teljes szövege helyet kapott az amerikai kongresszus jegyzőkönyvében, Schultz kongresszusi tag előterjesztésében”…….

„Summa summarum: az egyenlőtlen mérkőzés azzal zárult, hogy ismét kézbe vehettem a vándorbotot: Karánsebesre száműztek.

Mi késztetett arra, hogy elfogadjam a kényszerlakhelyet, és mi lett volna a következménye annak, ha visszautasítom a totalitárius hatalom által kijelölt helységek valamelyikébe való áthelyezésem?

Mindezek magyarázata -képpen, íme, két eshetőség a lehetségesek közül. Lehet,hogy egyszerűen összepakolnak és száműznek az ország egyik eldugott sarkába.

Kényszeríthetnek a kitelepedésre. Átdobhattak volna a határon, családostól, vagy anélkül. Amint történt volt számos ellenállóval, többek között Paul Gomával, Eugen Frunzăval, Szőcs Gézával, Borbély Ernővel és így tovább. Mindkét eshetőség igencsak hátrányos lett volna számomra. Az állandóan ismétlődő fenyegetések,a szekus erők megsokszorozása, a különleges ügyosztály ezernél több emberének Vásárhelyre való összpontosítása bizonyította: nem tréfálnak, miután január 26-án

a Szabad Európa, a BBC, Amerika Hangja beolvasta a pártvezetésnek írott leveleimet. Marosvásárhelyen ostromállapot, hadi körülmények uralkodtak. Habár nem jelentették be a szükségállapot bevezetését, sűrűvé vált körülöttem a levegő, bármikor ki lehetett volna provokálni valamiféle rendbontást, összecsapást, melynek ártatlan emberek lettek volna az áldozatai. Íme, ezért, „muszájból” elfogadtam a kényszerlakhelyet.”¹⁰

Megjegyzés: 1978 február 7.- én iktatták be a Karánsebesi Fafeldolgozó Kombinát igazgató tisztségébe, ugyan oda ahová 1972-ben , lemondása után helyezték, eltávolítva a Székelyföldről. Tényleges-, családjával való odaköltözésre csak később, február vég

1. I. k. 15. l.

2. I. k. 33. lap

3.Uo. 32. Lap

4.Uo. 31. lap

5.Uo. 30. lap

6.A.C.T jelzést csak csak 1978 július 30-ig használják. A következő naptól már helyette az I.C.D.T vagy I.C.T-vel helyettesítik , de található az 1981 június 1-10 időszakra vonatkozóan- midőn szállodai szobában a Neptun tengerparti üdülőhelyen nyaraltunk -BC.1 és BC.2 jelzésűeket is. 1982 január hónapjától 1985 év végéig, ameddig a család telefon beszélgetéseiről feljegyzések vagy szó szerinti rögzítések tálhatók dossziémban az I.C.T és I.D.M jelzések váltakoznak. . Az A.C.T rövidítést nem sikerült megfejtenem.( Talán , Aparat Control Telefoane= Telefon ellenőrző eszköz?) I.C.D.T. = Interceptarea Convorbirilor si Discuților Interioare prin Intermediul telefonului ( Telefon- és más beltéri beszélgetések lehallgatása telefon készülékkel) ; I.C.T. = Interceptarea Convorbirilor telefonice (Telefonbeszélgetések lehallgatása) I.D.M.=Interceptarea Discuților prin Microfoane ( Beszélgetések lehallgatása mikrofonokkal)

7. V. k. 1. lap.

8. Uo. 2. lap. Érdekes módon az V. kötet 172. lapján, 1987 április 1.-én midőn az 1978. év telefon lehallgatási dossziéját lezárták és hitelesítették Suciu Mihăilă ezredes ezt 222 lappal tette meg, rávezetve, hogy ez a D.U.I. 953. számú dosszié mellékletét képzi. Az 1992. 09.15.-i végleges lezárásakor, vélhetően az irattárba helyezésének időpontjában, az új csoportosításnak és kézi számozásnak megfelelően , a 172. lappal zárták le . Tehát 50 lappal kevesebbet tartalmaz , mint amennyi vélhetően eredetileg volt.. Néhány lap eltérés a hiba határain belül marad, de 50 lap már nem nem lehet hiba. Az is lehetséges, hogy a munka folyamatában kivettek belőle anyagokat felhasználás céljából és nem helyezték vissza a helyükre, illetve ,hogy bizonyos iratokat megsemmisítettek . Bizonyos iratok,illetve ,azok egyess példányainak megsemmisítéséről dossziémban is találhatók feljegyzések.

9. I. k. 21-23. lap ( Nr. 0070115 din 06.02.1978)

10. Király Károly. i. m., 26- 37.o.

Egy ifjúkommunista a damaszkuszi -úton - Felvezető: Amit a könyv megírásról tudni kell....

Király Istvánsiculusblogg.blogspot.com/

Minden sejtem tanulja, ki vagyok. Hasítsam szét magam, hogy jobban értsem. Fáj egyáltalán? Valami nagyobb nyomás szorongat, hogy erről beszéltem?”
( Mesterházi Mónika)

Amit a könyv megírásról tudni kell

1988 január hónapjában, immár 27 évvel ezelőtt, midőn e sorokat róni kezdtem, telepedtem át hivatalosan Erdélyből Magyarországra. Akkor már mindenki aki csak tudott, menekült a Ceaușescu nevével fémjelzett „aranykorszakból”. Akár az életét is kockára téve , a zöldhatáron át, tömegesen. Hitehagyottá vált nem csak a beolvasztásra szánt magyarság, hanem a többségi nemzet is. A zsidókat jórészt már eladták Izraelnek és javában folyt a németek kiárusítása is Németország Szövetségi Köztársaságnak. Mi a magyarok alkottuk a a legnagyobb kisebbséget, de az egy-két tucatra tehető közismert ellenállónk - bár nem adták fel- reményei, hogy valaha is jobbra fordul helyzetünk, szertefoszlani látszott , a várt külső segítség elmaradását látván. Úgy tűnt, hogy csak utóvédharcaikat vívják becsületből, de nem a változtatás reményében. A hangulatot talán a legjobban Sütő András Advent a Hargitán című drámája érzékeltette a legjobban. Fia, az ifjabb Sütő András orvos is a bátyámnak nyújtott segítsége miatt zaklatásoknak lett kitéve és úgy döntött áttéttelepszik Magyarországra . Bátyám Király Károly az akkori legkövetkezetesebb és legismertebb erdélyi magyar ellenálló sem emelt kifogást, mikor szóltam neki, hogy én és családom 1987-ben májusában beadtuk áttelepedési kérelmünket. Ezt 1987 június elején közöltem vele, midőn meglátogattam Marosvásárhelyen és elvitt magával Ratosnyára egy pisztráng halászatra , ahová egy ottani erdész-mérnők hívta meg Sütő Andrással együtt. Az író az előtte való nap tért vissza Bukarestből ahol a magyar követségen 60. születésnapján átadták neki a magyar állam kitüntetését.

Bátyám rezignáltam vette tudomásul és nem kísérelte meg hogy lebeszéljen szándékunkról, Mind ahogyan két másik testvérünket sem akik szintén beadták kitelepedési kérelmüket Magyarországra. Ibolya nővérem nagyobbik lánya -Julianna Zsuzsanna, akit mi a családban egyszerűen Zsuzsikának hívtunk- elindította kitelepedési procedúráját házasság révén. Ibolya -aki elvált asszony volt már ebben az időben- ő is s úgy döntött követi kisebbik lányával, Andreával együtt. Nem sokára a legkisebbik bátyám Attila is ezt tette egész családjával - , felségével, nagyobbik lányával Tündével és kisebbik, férjezett lányával- Zsuzsával és annak férjével- együtt. Mindnyájunk szeme előtt ott lebegett gyermekeink kilátástalan sorsa szülőföldünkön és úgy éreztük lépnünk kell az érdekükben. Bátyánk segített úgy ahogy tudott. A munkahelyéről eltávolított Ibolyát és nagyobbik

leányát, Zsuzsikát , Károly szezon munkára alkalmazta a konzervgyárba, hasonlóan számtalan más ismert vagy ismeretlen személyhez, akik ugyanabban a cipőben jártak mint ők.¹

Az akkori helyzet jobb megértése érdekében , hadd idézek néhány idevágó mondatot Sütő András Szemet szóért címmel 1993-ban megjelent naplójegyzeteiből:

„Egyszer majd érdemes lesz megírni, közzétenni a Király köréből vallatás, állandó megfigyelés végett kiszemeltek kálváriáját.

A testvéreit mindenekelőtt: Húgának, Király Ibolyának az üldöztetését, míg el nem hagyta az országot. Öccsének Király Istvánnak az üldöztetését, míg el nem hagyta az országot. Vele szolidáris barátjának, Lokodi Ernőnek az üldöztetését, letartoztatását, embertelen vallatását, hamis gazdasági jellegű vádak alapján, de valójában a Királlyal fenntartott kapcsolatai miatt. Orvos fiamnak és családjának elüldöztetését az országból, egy Király miatt és körülötte támadt politikai konfliktus következtében”²

Meglepően gyorsan, mindössze hat hónap alatt, a jóváhagyást megkaptuk. 1987 december közepén az útlevél a kezünkben volt. De még csak ezután következett a neheze. Az elvitelre szánt bútorokat, háztartási felszereléseket az utolsó fakanálig és vágódeszkáig, a könyveket , stb. leltárba venni majd, becsomagolni, beládázni, engedélyeztetni ezek kivitelét az országból. Külön a könyveket ( amiért kötetenként 3 lejt kellett fizetni) és külön azt a néhány festményt , ami a tulajdonunkban volt. A lakást leadni, a közmű szolgáltatóknak mindent kifizetni és igazolást kérni tőlük, hogy nincs tartozásunk.

A rokonságtól és a legközelebb barátainktól egy félig kiüresített lakásban, de dobozok sokasága között vettünk búcsút. Ilyen segítőkészséget azelőtt és azután sem tapasztaltam . Nem csak a barátokra és ismerősökre gondolok, hanem teljesen ismeretlenek részéről is észlelhettem. A csíkszeredai vámhivatal főnöke is segítőkészen viszonyult hozzánk Szavai most is itt csengenek fülemben:„Most kimegyünk a vagonhoz, hogy szúrópróba szerűen ellenőrizzem, a leltárt. Kérdezni fogom , melyik ládába vannak az engedélyezett festmények , könyvek. Maga csak tömören , semmi kommentár nélkül feleljen kérdéseimre . A fiúk ott vannak a vagon mellett lévő bódéban, ott hallgatóznak. Megértette?”

Sajnos a nevére már nem emlékszem. Így most utólag tudom csak megköszönni néki névtelenül. De megköszönöm mindazon barátomnak , ismerősömnek és nem utoljára Madéfalva Depó utca lakóinak is ( a feleségem szülei szomszédainak,) akik segítettek a vagonhoz való szállításban és berakodásban. Összesen mindegy 25-30 fő segítségéről van szó. Sajnos nem tudom ,már megköszönni két legjobb

1.Lásd bővebben Király Károly, Nyílt kártyákkal-Önéletírás és naplójegyzetek, Nap Kiadó 1995, 77. o.

2. Idézi Király Károly , i. m . 74.o 

  barátomnak , Szép Zoltánnak és Várdai Györgynek, akik időközben örök nyugalomra tértek.

Még a jó isten is velünk volt. Gyönyörű napsütéses enyhe decemberi időben ládáztuk be bútorainkat ,a háztartási felszereléseinket, apósomék udvarán, -a madéfalvi állomás szomszédságában -és tároltuk, a vagonba rakásig az egyik szomszéd csűrében.

A vagon vámhivatali ellenőrzésre 1988. január 15-én kerül sor a csíkszerdai vasútállomáson. Mi csak január 19-én hajnalban ültünk vonatra és estefelé léptük át a határt Lökösházánál. Békéscsabán felségem nagybátyja Máthé László várt kocsival és tudomásunkra hozta, hogy a vagonunk megérkezett, másnap délelőtt 10 óráig ki kell üríteni. Ezt viszont ő és apatársa-ahogyan itt mondják, „násza”- , Bojtos Péter megszervezték. Az idő továbbra is kedvezett. A vagonból való kirámolást, beládázott bútoraink és egyéb dolgaink teherkocsira való rakását még napsütéses időben sikerült végrehajtanunk és csak egy órával léptük túl a délelőtt 10 órai határidőt a vagon kiürítésre vonatkozóan. Az állomásfőnök is jóindulatú volt és végül is nem kellett kötbért fizetnünk. Csak délután három óra felé kezdett lassan pilinkelni a hó, midőn mi férfiak bontottuk ki a bedeszkázott bútorokat és hordtuk fel azokat az ott lakók kíváncsiskodó tekintette előtt, az Alkotmány utca 54 szám alatti panel tömbház harmadik emeleti egy- és félszobás lakásba, amit a helyi tanács biztosított részünkre, Volt aki kávéval kínált minket. Közben a feleségem a konyha asztalnál románról magyarra fordította a leltárt az Orosházi Vámhivatal egyik tisztjének, aki nem állta meg nevetés nélkül a mi sajátos erdélyi és székely megnevezéseinket, amit nem ismertek Magyarországon. Például, hogy potyoló (klopfoló) , lapító( vágódeszka) vagy serítő/ sirítő (sodrófa)

Az áttelepedésünk jól elő volt készítve. Lakás és munkahely várt. 1988 február 1-én munkába álltam a mezőkovácsházi Hunyadi János Gimnáziumban. Történelmet és filozófiát tanítottam. Felségem is nemsokára munkát talált a Mezőkovácsháza és Vidéke Általános Fogyasztási Szövetkezet irodájában, mint tb.-ügyintéző. A gyerekeink pedig folytatták tanulmányaikat évvesztés nélkül a helyi általános iskolában. Kinga Mónika a 7. István Károly a 4. osztályban.

Romániát, ott hagytuk, de az ottani problémákat magunkkal hoztuk. Jobban mondva jöttek velünk. Ez volt az az időszak, mikor kibontakozó reformmozgalmak hatására , végre Magyarország is nyíltan felvállalta az erdélyi magyarság ügyét . Bejelentette , hogy befogadja a romániai menekülteket. Ez újabb lendületet adott a menekült-hullámnak. Nem csak magyarok hanem németek és a románok is megindultak, életüket kockáztatva szöktek át ezrek meg ezrek a határon. A párttá alakuló ellenzéki mozgalmak, elsősorban az MDF, de a civil szervezetek is határozottan álltak ki az erdélyi magyarság ügye mellett. Ennek egyik felejthetetlen és legfelemelőbb momentuma volt az 1988 június 27-i budapesti százezres tiltakozó tüntetés a romániai falurombolás ellen. Éppen Esztergomban vettem részt a filozófiai tanárok nyári továbbképzésén. Többen kocsival mentek közülünk Budapestre és engem is magukkal vittek. Maga a százeres

ömeg, keveset mond ahhoz képest, amit átéltem és tapasztaltam végigvonulva a Hősök Teréről a Thököly utcai román nagykövetség épületéig.

Végig az útvonal mentén , az erkélyek , az ablakok gyertyákat és zászlócskákat tartó , integető és buzdító emberekkel volt tele. Külön megtapsolták a saját zászlóikkal vonuló román csoportokat.

A nyári szünidőben úgy döntöttem papírra vetem még frissében emlékeimet. Mintegy 50 gépelt oldalra sikeredett. Ezt és néhány más kicsempészett dokumentumot leadtam Széchenyi könyvtárban működő Magyarságkutató Intézetnek, a frissen megírt „Emlékeim”-mel együtt.

1987 június 27-Budapesti tüntetés a romániai falurombolás ellen

Az „Emlékeim” képezi a könyvem kiinduló pontját. Ezt, könyvírás közben kiegészítettem néhány adattal és bennem rejlő egyéb emlékkel.

Mindez, tehát ,az emlékirodalom kategóriájába sorolható. Utalok benne arra, hogy ifjúkori álmom volt , hogy történész lehessek és erre bizonyos mértékig lehetőségem is adódott 1975-1980 között, midőn a Csíkszeredai Állami Levéltárnál dolgoztam. A kezdeti lépéseket meg is tettem miután sikerült néhány helytörténeti tanulmányt megírnom és közölnöm is néhányat belőlük. A doktorátus megszerzésének érdekében is megtettem az első lépéseket Demény Lajos segítségével, aki Bányai László akadémikushoz irányított és ő vállalta , hogy nála doktoráljak egy újkori témában. Végül is én magam törtem kerékbe ígéretesnek tűnő történészi- levéltárosi pályafutásom, azáltal hogy kiléptem/kizárattam magam a pártból. Ezzel nem csak a doktorátusról mondtam le, tudván, hogy annak feltétele a párttagság és a megyei pártbizottság ajánlása , de a további kutatási és publikálási lehetőségtől is megfosztottam magam. Ez utóbbira azonban nem számítottam és még évekig szélmalomharcot vívtam a kutatási és közlési jogomért, aztán belefáradtam és tudomásul vettem a romániai realitást.

2002 augusztus 2-án, Sepsiszentgyörgyön tett látogatásom alkalmával, megtudtam bátyámtól, hogy egy évvel korábban kérelmet nyújtott be a Szekuritáté Levéltárát Tanulmányozó Országos Tanácshoz (CNSAS), megfigyelési dossziéja kiadása ügyében. Biztatott, hogy járjak el én is hasonlóan. Ott helyben meg is írtam a kérelmet és elfaxoltuk telefonjáról Bukarestbe. Választ ő is csak 26 hónap után kapott , melyben tudomására hozták , hogy mind a Szekuritáté utódja, ( SRI )

mind a külföld hírszerző hivatal (SIE), ahogyan a Katonai Levéltár ( SADA) is, azt közölte velük, hogy nem találtak egyetlen egy dossziét sem rá vonatkozóan. A kérelmet továbbra is nyilvántartásba tartják és a volt Szekuritáté teljes levéltárának átvétele után, ha eredményre jutnak azt közölni fogják. Azóta néma csend.

Nekem egyáltalán nem válaszoltak a kérelmemre. 2009 szeptember 9-én a csíkszeredai postán feladtam egy újabb kérelmet, és ebben megreklamáltam nem csak saját hanem bátyám kérelmét is.¹ Viszonylag rövid időn belül- P416820/09 jelzéssel és 2010.02.08-i keltezéssel - ez esetben választ kaptam miszerint megtalálták a 7 kötetből álló megfigyelési dossziémat. Egyúttal 2010 március 15-re meghívtak, hogy jelenjek meg székhelyükön, ahol tanulmányozhatom dossziéim és másolatokat igényelhetek azokról. Úgy döntöttem fölösleges elmennem inkább az összes iratról másolatot kérek. Több levélváltás és néhány sürgetés után végül is 2011. augusztus 4-én elektronikus levélben megjött az értesítés, hogy elkészült a mintegy 2500 oldal fénymásolata és azokat átvehetem 494 lej ellenében a CNSAS székhelyén.²

Ez meg is történt szeptember elején.³ Az iratokat átnéztem, de nem volt szándékomban tanulmányokat írni ezek alapján, érzékelvén, hogy milyen viharokat kavartak a témában megjelent

1. Reklamációm magyar fordításban: . „ Engedjék meg , hogy egyúttal egy reklamációval is forduljak Önökhöz. 2002 nyarán hasonló kéréssel fordultam önökhöz, ami lehet nem tartalmazta az összes szükséges adatot , amit előír a CNSAS működési szabályzata és egyéb jogszabály, de úgy hiszem, ez nem nem mentesíti önöket a válaszadási kötelezettség alól. Azóta 7 év telt el és még egy levelet sem kaptam önöktől (lásd a Szervezeti Szabályzatuk 22. paragrafusát!). Jelzem hogy az akkori kérelmem faxon küldtem meg. Abban kértem , hogy válaszukat , bátyám Király Károly címére, Sepsiszentgyörgy, Bánki Donát u. 40 sz. küldjék. Bátyám még előtte terjesztett be hasonló kérelmet , amit önöknél 6399/01/ 2001.07.25-én iktattak. Válaszuk 2003.09. 23-ról datálódik! Az eredmény »természetesen (!?)« negatív, de némi reményre még is okot adott : »Ez a kérés továbbra is figyelmükben marad és tájékoztatni fogjuk amennyiben sikerül találunk adatokat a volt Szekuritáté levéltárának teljes átvétele után.«. Azóta eltel 6 év! Nem rendelkezem ismeretekkel arról, hogy időközben átvették vagy sem a Szekuritáté teljes levéltárát, de arról meg vagyok győződve, hogy nem nekem kellene bemutassam ezt az embert . Érdemeit, amit szerzett a Ceaușescu-rendszer elleni ellenállásban, hozzájárulását amit betöltött a diktatúra megdöntésben és Romániának a demokratizálódás útján való elindulásában. Vélhetően, nem tudják , hogy érdemeit miképpen »ismerte el« az államhatalom, arra kényszerítve, hogy elhagyja az országot. Nem erőszakos kényszerítésre utalok, hanem kifinomult machinációkra. Tudják -e, hogy,(kitelepedési-KI) kérelme beadása időpontjában egy megalázóan alacsony, mindössze 3.5 millió lej nyugdíja volt? Miután pedig kérte a kormányt, hogy ezt újraszámolják, azt lecsökkentették 1.8 millióra 18 hónapon keresztül. Egyszerűen ellehetetlenítették megélhetését , gúnyt űzve belőle! Az életösztöne kényszerítette, hogy elhagyja az országot. Ő maga, nem tett szert vagyonra, nem szédítette meg a különböző befolyással rendelkező csoportok ajánlata, nem kísértette meg a hatalom amivel rendelkezett egy bizonyos időszakban. Az maradt ami örökké volt: Ember! Most pedig önhöz fordulok személyesen tisztelt Gheorghe Onișoru elnök úr. Bátyám nem »forradalmár«. Nem kérte ennek elismertetését, mert nem akart a volt szekuritátésokkal egy lapon szerepelni. Nem akart sem anyagi sem erkölcsi hasznot húzni (múltjából-K. I.). Az ön Értelmiségi és Emberi lelkiismeretéhez apellálok! Nem gondolja, hogy Király Károly a CNSAS részéről valamivel nagyobb figyelmet érdemelne? Most 79 éves. Nem érdemelné meg mielőtt betölti a tisztes 80. életévét , hogy elégtételként hozzá férhessen megfigyelési dossziéjához? Azon a szinten kell őt is kezelni mint »Mitică«-t. akinek az az ellenállásban játszott szerepe annyiból állt, hogy politikai vicceket mesélt a korcsmában, vagy munkahelyén?. Nem érdemli meg, hogy 6 év után közöljék vele, sikerült vagy sem megtalálni dossziéját? Átvették vagy sem egészében a volt Szekuritáté levéltárát? Lehetetlen dolgot kérek öntől elnök úr? Abban a reményben, hogy legalább ez alkalommal választ kapok , mind a saját, mind a bátyám ügyében felvetett kérdésekre. Maradok tisztelettel és megbecsüléssel: Király István. Mezőkovácsháza, 2009 október 6.”

1.. A fentebb közölt reklamációra - mint ha nem is lenne - nem reagáltak. Ezt az elhallgatás módszerét Ceaușescu idején nem igen tapasztaltam. Annál inkább a demokráciában Magyarországon a későbbiekben. Úgy tűnik a román „demokrácia” is hamar megtanulta ezt alkalmazni.

2. A fentebb közölt reklamációra - mint ha nem is lenne - nem reagáltak. Ezt az elhallgatás módszerét Ceaușescu idején nem igen tapasztaltam. Annál inkább a demokráciában Magyarországon a későbbiekben. Úgy tűnik a román „demokrácia” is hamar megtanulta ezt alkalmazni.

3. Arhiva CNSAS. Bucuresti, Fond Operativ „CERCETĂTORUL”-D.U.I. , Nr. I 256646., vol. I- VII. ( A továbbiakban csak a kötet -és lapszámra hivatkozom, pl. I. k. x lap. ) 

4. . Arhiva CNSAS. Bucuresti, Fond Operativ „CERCETĂTORUL”-D.U.I. , Nr. I 256646., vol. I- VII. ( A továbbiakban csak a kötet -és lapszámra hivatkozom, pl. I. k. x lap. ) 

 

írások, mind Erdélyben , mind Magyarországon. Jómagam is belekeveredtem előzőleg egybe. 1998-ban történt ugyanis, hogy Balogh Júlia, a Duna Televízió munkatársa, rávette Péter Ferencet, hogy az általa és még két csíkszerdai volt szekurítátés altiszt által Magyarországon videóra rögzített vallomásaiból készíthessen egy összeállítást, amelyet A Securitate és a magyarok címmel az Erdélyi Naplóban közölt le 1998 végén. Ezt átvette a Romániai Magyar Szó is. Az írás vihart kavart és számosan vehemensen támadták Péter Ferencet, elsődlegesen , de szerzőjét és a sajtó orgánumot is mely leközölte. A legvehemensebb támadók között ott volt régi ismerősöm, a Tőkés László lejáratást elindító Nagy Benedek Hargita megyei RMDSZ -es parlamenti képviselő is. A polémiába egy év után én is bekapcsolódtam Péter Ferenc védelmében „ A lehallgató úr és a »gőzhengeres« lehallgatott hitelessége” címmel írt írásommal.¹

Péter Ferenc „rágalmazásai” bírósági útra terelését , nagy fogadkozása ellenére még sem lépte meg Nagy Benedek.² Megtette ezt viszont Jeszenszki Ferenc, Hargita megye volt főorvosa, annak ellenére, hogy szekuritátés kollaboránsi múltjának leleplezését, Péter Ferenc előtt, már kétszer is megtette Károly bátyám. Először még 1981-ben , midőn volt barátjához intézett levelét a Szabad Európa rádió is beolvasta. Másodszor az 1995-ben megjelent könyvében.³ Ellene nem indított pert. Megtette viszont ezt 1999 elején az említett írás megjelenése után mindenki ellen aki hozzájárult leleplezéséhez ez alkalommal. Büntetőügyi pert ( jó hírnevének megsértése és rágalmazás miatt) indított Péter Ferenc ellen , illetve polgári kárértérítési keresetet 1 milliárd (régi) lej értékben Balogh Júlia , az Erdélyi Napló és Péter Ferenc ellen . Jómagam, háromszor, -ebből két esetben bátyámmal együtt - mentem , mentünk el tanúként Marosvásárhelyre , ahol a per folyt A pert elhúzódott és csak 2005-ben zárult. Az alpereseket felmentették . Jeszenszkit pedig 227 ezer (új) lej perköltéség megtérítésre kötelezték. Mindenről a közvélemény szinte semmit nem tud a mai napig sem. Az amúgy is már évek óta súlyos betegségben szenvedő Péter Ferenc 2009 nyarán elhunyt, úgy, hogy sokak szemében egy megbélyegzett ember maradt. Felesége és ikerlányai még mostanáig sem heverték ki az akkori megaláztatásokat és egyes személyek ma is érezhető megvetését.

Ezért fontosnak tartottam, hogy külön tanulmányban megírjam a pert történetét és könyvembe beépítsem

Egy másik ügy, ami végül is arra késztetett, hogy a rendelkezésemre álló hiteles dokumentumokat nem hagyhatom parlagon heverni, az bátyám lejaratásának és hiteltelenítésnek folytatása volt.⁴

1.Erdélyi Napló. 2000/3 sz. 10-11. o

2. „ Az igazsághoz tartozik-, hogy nem egy barátom és hívem várta -és várja-, hogy törvényes úton is vonjam felelősségre megvádlóimat.”-írja Nagy Benedek a Romániai Magyar Szó 2000 február 14-i számában az „Üldözöttek, zsoldosok, »ellenállók »”„ címmel megjelent válaszában. Ebben még azt is megpróbálja tagadni, hogy kiléptem volna a pártból, bigott kommunistának és karrieristának állítva be személyemet.

3.Király Károly, Nyílt kártyákkal. Önéletírás és napló jegyzetek. Nap Kiadó,Bp. , 1995. Megtalálható e-könyv formában a MEK-ben is.

4.Folytatását írtam, mert lejáratása már a '90-e évek elején megkezdődött bizonyos körök és személyek részéről , majd szinte intézményesült a neptuni politika általánossá válása nyomán az RMDSZ politikájában. Lásd bővebben Király Károly ,i.m. 215-242. o.( Napló című fejezet, mely 1993 -1995 éveket öleli fel.) valamint a Nyílt kártyákkal II. Az önrendelkezés útja. című könyve számtalan írását. Duplex Kiadó Pécs,1999

2010-ben az RMDSZ Borbély Lászlót bízta meg egy nagyszabású videó dokumentum- film készítésének koordinálásával, annak az tragikus eseménynek a 20. évfordulója apropóján , ami „Marosvásárhely fekete márciusa” néven vonult be a köztudatba. Ezt a Duna Televizió is műsorára tűzte. Aki látta és nagyon sokan látták , azok zöme csak a produkció érdemeit észlelhette. Azt kevesen vehették észre , hogy a háttérben ott húzódik az RMDSZ vezetősége és kegyeltjei érdemeinek kiemelése és olyan kulcsszereplők , mind Kincses Előd és Király Károly szerepének elhallgatása vagy elbagatellizálása ,illetve személyeik lejáratása. Egyedül az események mártírjává vált és időközben elhunyt Sütő Andrást nem merték kikezdeni . Emlékeztetésképpen, hadd említsem meg , hogy Káli Király Istvánra- Markó Béla barátjára - azt a szerepet osztották , hogy mindegy 10 percenként bevágják értékeléseit és közléseit a filmbe, miszerint: „ kerestük Király Károlyt telefonon Bukarestben, de nem volt sehol”, „ Hívtuk haza, de nem jött”, „Király Károly nem csinált semmit!”. És ehhez hasonló „megfellebbezhetetlen igazságok” ismételgetését. Mindezt tették annak ismertében, hogy mindent tudtak , hiszen szemtanúi voltak bátyám tizenkét évig tartó küzdelmének és ismerhették jól akkori tevékenységét is. És ha esetleg nem is követték volna tevékenységét, teljesen mellőzték a Nyílt kártyákkal címmel megjelent önéletírását, amelyben hitelesen bemutatta, dokumentumokkal alátámasztva törekvését és lépéseit a tragikus események elkerülése érdekében.

Végső soron tehát, bátyám és Péter Ferenc iránti elkötelezettségem hatására döntöttem úgy , hogy felhasználom a rendelkezésemre álló dokumentációt a történelmi igazság alátámasztására. Ehhez , az anyag áttanulmányozása során, jött elő a méltatlanul elfelejtett Kósa Szánthó Vilma etnográfussal és szociológussal szembeni lelkiismeret-furdalásosom is . Őt- az akkoriban csak látásból ismert személyt- vontam be 1981-ben egy illegális akcióba és végül ő vitte el a balhét én pedig viszonylag könnyen megúsztam.

2013 pünkösdjében már úgy mentem rokonlátogatásra Csíkszeredába ,hogy körvonalazódott négy téma, amit elsődlegesen kell megírnom és a legjobb lenne, ha azok a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld folyóiratban láthatnának napvilágot. Ott ahol az események 30-40 évvel ezelőtt történtek. Felkerestem Ferences Istvánt költőt ,régi jó ismerősömet, és felajánlottam témáimat közlésre . Örömmel vette de közölte, hogy már nem ő főszerkesztője a folyóiratnak és bemutatott Lövetéi Lázár László főszerkesztőnek, akivel meg is egyeztünk négy tanulmány közlésében. Abban is, hogy , az első tanulmányt legkésőbb július végéig elküldöm . Közben találkoztam Daczó Katalinnal a Hargita Népe újságírójával, akinek szüleihez több évtizedes barátság fűzött. Ő vetette fel, hogy készítene egy interjút velem a lap számára. Végül úgy egyeztünk meg, hogy jobb lenne , ha ezt a Székelyföldben közölné, ami mintegy

felvezetné a tervezett tanulmány- sorozatot. Ezt az ötletet a Székelyföld főszerkesztője is elfogadta. Mindenből végül nem lett semmi. Hogy miért nem az nem tartozik a témához. A tény az, hogy végül én mondtam fel a szóbeli megállapodást. Hogy miért is? A választ erre Daczó Katalin részben megadja , midőn egy elektronikus levélben közölte , hogy: „Megjegyzem, egyetlen magára valamit is adó újság vagy szerkesztő sem menne bele abba, hogy olyan besúgói neveket közöljön, akikről a CNSAS nem adta még ki a hivatalos bizonylatot, hogy együttműködött az állambiztonsági szervekkel. Hiszem, hogy az anyag ezek nélkül is ütős lenne. Ha áttanulmányozod azokat az írásokat, amiket az első leveleimben küldtem Neked, láthatod, hogy a korábbi esetekben is így jártunk el, de ugyanilyen elv szerint közöl dokumentumokat pl. Könczei Csilla is a saját blogján. Ha ez így nem felel meg, nincs semmi baj, akkor vegyük úgy, hogy nem is kértem interjút...”.

Ezt a felfogást, nem tudtam elfogadni ,ismerve Jeszenszki Ferenc által Péter Ferenc, az Erdélyi Napló és Balogh Júlia ellen indított pere kimenetelét. Időközben hihetetlenek tűnő dolgokon mentem át. Ezek megírásának még nem jött el az ideje. Hogy megírom -e valaha, az attól függ - ahogy azt egy soha meg nem jelent interjúban fogalmaztam egy székely viccet parafrazálva- ”Ha a Jóisten megsegít és az ülepem is kibírja”, igen!

Közölni végül is, a Székelyföldnek szánt első tanulmányomat Domokos Pál Péterről, csak később, a Korunk 2014/1 és 2 számaiban sikerült .¹ Két másik írást a témában pedig 2015 őszén közölt az Erdélyi Napló.²

Ezen kívül, közölt egy három részből álló publicisztikai írást Nagy Béla egyetemi csoporttársam is a dossziém anyagából a rendelkezésre bocsátott dokumentumok alapján, a Bihari Napló 2014 április 3- 4. és 10. számaiban.³

Mindezek után fogtam hozzá jelen könyvem megíráshoz. Átgondolva újra a dolgot úgy véltem helyesnek , hogy ezt őt részre osztva tárom az érdeklődök elé: életem, életünk, vívódásainkat és mindazt amit átéltünk a Ceaușescu- érában Így alakult ki a könyv szerkezete. A négy , külön állóként is kezelhető , de egymással szoros összefüggésben lévő és átfedő részekből , reményeim szerint kikerekedhet egy egységesebb korkép..

Ehhez adódik ötödik, kiegészítő részként , egy dokumentum válogatás.

1. Lásd Korunk 2014/1 -2. szám, Domokos Pál Péter-A román állam és nép ádáz ellensége. Avagy mit lehet megtudni Domokos Pál Péterről egy csíkszerdai megfigyelési dosszié anyagából. Újra közölve Korunk könyvek Titkosan- nyíltan című kiadványában .Kolozsvár, 2014. 300-325. o.

2. Lásd az Erdélyi Napló 2015 szeptember 24. számban A Szekuritáté hálójában, és az 2015 december 9. számban A lehallgatott és megfigyelt magyarság című írásokat, illetve ezeket a jelen könyv negyedik részében (Dokumentumok)

3.Nagy Béla abban az időben a Nagyváradi Magyar Állami Színház irodalmi titkára volt és ő is megfigyelés alatt állott, ún. magyar irredenta- nacionalista megnyilvánulások ürügyén. A 80-as években szoros kapcsolatban álltunk. Nem egyszer nála nyaraltunk családommal Nagyváradon, ahol a szülői házában szállásolt el. Ő is többször járt Hargita megyében vagy kirándulni, vagy az ott turnézó színházzal. Több mint harminc lapnyi anyag található „gyanús” kapcsolatunkról. Ezeket dolgozta fel a Bihari Napló hasábjain , Amikor a hegy megy Mohamedhez (2014. április 3) ; Akkor most mindezt meg kellene köszönöm? (2014. április 4) és … Ha még találkozni akarunk az életben (2014. április 10) címekkel.

 

Az első részt az 1988 nyarán papírra vetett mintegy 50 gépelt oldalt kitevő „Emlékeim” alkotja. Ezt stilizáltam és egészítettem ki néhány időközben előjött emlékkel , ügyelve arra , hogy semmi olyan dolgot ne építsek bele amit a megfigyelési dossziém áttanulmányozása hozott felszínre. Másrészt beleszőttem néhány ide vágó részletet bátyám önéletírásából is.

A második részben bemutatom azt a 12 évet (1977-1989) felölelő időszakot,- amelyről sokkal többet tudott a titkosszolgálat mint amennyi bennünk emlékként megőrződött. Ebben -a megfigyelési dossziémban található iratok alapján -, a tudományosság kritériumainak megfelelően- igyekeztem megrajzolni életemet, életünket , mely mögül kirajzolódik maga a kor számos vetülete is. Elsődlegesen a megfigyelési dossziém első három kötetének anyagát használom, mivel ezekben találhatók az összefoglaló jelentések , elemzések, intézkedési tervek semlegesítésemre , lejáratásomra , elszigetelésesemre vonatkozóan, valamint az ezzel kapcsolatos levelezések a felsőbb szervekkel és a tőlük kapott utasítások, iránymutatások . És ez nem csak szigorúan csak rám, hanem bátyámra , családunkra,illetve a velünk kapcsolatban álló számos közismert és nem ismert személyre vonatkozóan is .

Természetesen nem nélkülözhettem a másik négy kötetben csoportosított anyagot sem ( besúgói jelentések, szoros nyomon követési jelentések, lakás- és telefon lehallgatások, levelezések, kapcsolataim feltárása ezek révén , illetve és más eszközökkel nyert információk rögzítése) anyagát tartalmazzák. Az összefoglaló jelentéseknek, szintéziseknek és az erre alapuló intézkedési terveknek, ezek az ún. „ szekuritátés munka eszközeivel” nyert információs anyagok képezik a dokumentált „nyersanyagát”.

Ami számomra a legfájóbb az, hogy a nagyszámú magyar vonatkozású írás ellenére, ami megjelent a témában Romániában a volt Ceaușescu -féle kegyetlen diktatúráról és ennek fő eszközéről a hírhedt román titkosszolgálatról, nem sok jelét lehet fellelni a múltunkkal való őszinte szembenézésnek. Egy kézen megtudjuk számolni azokat, akik őszintén bevallották hibáikat, gyengeségeiket . Mi több, nem egy a múltat feltáró írás ma is folytatja a szerecsenmosdatást. Sok ellenállót, akik megérdemelnék, hogy elismerjék érdemeiket, küzdelmüket , azokat besározzák és a megalkuvók, együttműködök sokaságát mintegy felmentik. ¹ Sok volt kollaboráns, „ ellenállónak ” igyekszik beállítani magát, könyvekkel, írásokkal fényezik, fényeztetik bértollnokokkal magukat. Lásd például az időközben elhunyt volt csíkszerdai múzeumigazgató Barabási László vagy Demse Márton megjelent írásait, könyveit.

Közhely - de ami közhely az legtöbbször azért az, mert igaz-, hogy őszinte bűnbánat nélkül nem lehetséges őszinte , valós megbocsátás . Akik az ellenkezőjét hirdetik és teszik és ilyen -olyan felmentéseket adnak ,azok vagy önös, vagy politikai érdekből teszik azt. És a politika honorálja

1. Utalók például. Molnár János „A Securitate célkeresztjében. Tőkés László küzdelme a román politikai rendőrséggel” című művére, melyet véleményem szerint számtalan méltatlan bírálat ért, bértollnoknak kiállva ki a szerzőt.

 

  ezt a maga módján: befogadja őket , komoly tisztségeket kapnak a pártokon belül , a törvényhozásban, az államigazgatásban , a megyei és városi önkormányzatokban és ha szükséges meg is védik „becsületüket”.

Ennyiben , úgy vélem, némi aktualitása is van könyvemnek.

A harmadik rész tartalmazza a témában már megjelent tanulmányaimat, publicisztikai írásaimat, illetve a rendelkezésére bocsátott dokumentumok alapján, barátom, a nagyváradi Nagy Bélára (is)vonatkozó és rendelkezésére bocsátott anyagom alapján 2014-ben publikált írását a Bihari Naplóban. Ezen kívül két új, a könyv megírása előtt már elkészült de még nem publikát tanulmányt is beépítettem könyvbe.

A negyedik résznek az In memoriam címet adtam. Ebben emléket szeretnék állítani néhány igaz barátomnak , harcostársamnak, akiknek nem adatott meg, hogy könyvemet elolvassák

Két személynek egy-egy résztanulmánnyal, egynek a végső búcsúztatóján elmondott beszédemmel.

Az elsőben Péter Ferenc barátomnak állítok emléket, „Mikor a kollaboráns jó hírnevének megsértéséért perel” című írásommal.

A második Szép Zoltán gyermekkori barátom sikertelen beszervezési kísérletéről szól „Egy igaz barát,akit nem tudtak beszervezni” címmel megírt tanulmány, mintegy ellentmondva mindazon véleményeknek, miszerint nem lehetett ellenállni a beszervezési kísérleteknek, mert aki megtagadta annak életét ellehetetlenítették és durván megtorolták. Teszem mindezt annak ismeretében, hogy tudatában vagyok annak a ténynek is , miszerint található szórványosan néhány példa erre még az 1980-as évekből is.

Várdai György emléke előtt pedig a végső búcsúztatóján elmondott beszédemmel tisztelgek.

Az ötödik rész egy dokumentum válogatást tartalmaz és nem kizárólagosan csak a dossziém anyagából.

Ez a feldolgozott téma árnyaltabb megértést segítheti elő és elsősorban a témában kutató szakemberek számára lehet hasznos. Úgy vélem azonban nem csak az ők érdeklődésre tarthat számot, hanem bármely a téma iránt érdeklődő olvasó figyelmét is felkeltheti.

                                                               *********