Levél a RKP Központi Pártkollégiumához-1980 szeptember 2

„Az RKP KB mellett működő Központi Pártkollégiumnak

Bukarest

Alulírott Király István, lakcím : Csíkszereda, Testvériség sugárút 5 sz., B lépcsőház, 1. lakrész, az Állami Levéltár Hargita Megyei Fiókja dolgozója (jelenleg még) a következőkkel fordulok önökhöz

1980 július 9-én a pártkönyv csere alkalmával a Belügyminisztérium Hargita Megyei Felügyelőség 4-es számú alapszervezete –amelyhez tartoztam- gyűlésén, megtagadtam az új tagkönyv átvételét, bejelentve, hogy lemondok párttagságomról a következő megfontolásokból:

-Igen nagy szakadék áll fenn az elmélet és a jelenlegi pártvezetés által folytatott gyakorlat között ami elsősorban megnyilvánul a:

-személyi kultuszban

- azon társadalmi gyakorlatban , amely elfolyt bármely építő jellegű bírálatot, és

- visszautasítja, hogy párbeszédet kezdjen a nemzeti kérdés tekintetében, holott a párt- és állami dokumentumokban a teljes jogegyenlőség elve alapján történő megoldását deklarálják.

Pontosabban, kinyilvánítottam , hogy nem értek egyet és nem érthetek egyet a személyi kultusszal, bizonyos társadalmi gyakorlattal és a nemzetiségi kérdésben alkalmazott konkrét politika gyakorlattal ( nem a deklaráltra értve).

Az alapszervezet bürója mellőzve, hogy én magam mondta le párttagságomról, kilépve tehát a pártból, tiltakozva ezáltal a fentebb leírt jelenségek ellen, napirendre vette ügyemet és a július 12-i alapszervezeti gyűlésen a kizárásomról döntöttek. Ezt a határozatot a Csíkszereda Municípiumi Pártbizottság titkársága július 14 –én jóváhagyta. Minkét esetben tiltakoztam ügyem tárgyalása ellen, lévén hogy jómagam saját akaratomból léptem ki a pártból.

Úgy vélem, minden logikának és ésszerűségnek ellentmond, hogy egy szervezet kizárjon valakit soraiból, aki előzőleg saját akaratából már kilépett abból a szervezettből.

Úgy vélem ezzel szabályzat ellenesen jártak el. A Szervezeti Szabályzatban nincs olyan kitétel miszerint, ha valaki egyszer belépet a pártba, onnan nem léphet ki. A szankciókat tárgyaló fejezet, pontosabban annak előírásai nem alkalmazhatok ebben az esetben , mivel az csak a pártagokra vonatkozik és nem azokra akik már lemondtak tagságukról. Sehol a szervezeti szabályzatban nincs leszögezve, hogy nem lehet lemondani a párttagságról.

Következtetésképpen kérem elemezzék estemet és helyezzék hatályon kívül az alapszervezet kizárási határozatát és kezeljék tényként, hogy én mondtam le pártagságomról.

Azért fordulok Önökhöz, mivel egy igen fontos elvről van szó. Ha ezt az elvet megszegik az újabb árnyékot vet a belső pártdemokráciára, amely egyébként is eléggé megtépázódott az utóbbi időben.

Végül, hogy jobban megértsék miért léptem meg ezt a lépést engedjék meg, hogy bemutassam bővebben helyzetemet és cselekedetem indítékait.

Munkás családból származom, munkás és kommunista szellemben neveltek. 1966-ban diplomát szereztem a Kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem történelem karán. 1968-ban a Hargita Megyei KISZ-bizottság apparátusába kerültem.1968 augusztusában kértem felvételem a pártba. Tettem ezt határozott politikai meggyőződésből, abban az időpontban midőn a szovjet csapatok bevonultak Csehszlovákiába és pártunk és a román állam rendkívüli bátorságot tanúsítva az egész világ előtt határozottan elítélte a beavatkozást, szolidarizálva Dubček és társai által elindított politikai- és társadalmi demokratizálási folyamattal.

Hazánkban is ebben az időben egy hasonló , igaz félénk, folyamat indult be, ami optimizmusra adott okot a jövőre nézve. Ez a folyamat azonban nem tartott sokáig. 1971 nyarán , a párt főtitkárának Kínában tett látogatását követően visszarendeződés indult be. Lassan a megkezdett párbeszéd formálissá és egyoldalúvá vált, a tömegek kezdeményezéseit elbátortalanították, a tisztség- halmozást szervezési elvként fogadtatták el. A létrehozott nemzetiségi tanácsokat reprezentatív szintre süllyesztették és csak a külföld szemfényvesztése végett tartják fent azokat .A pártagokat és a tömegeket úgy manipulálják mint soha eddig , mindezt elsősorban azért, hogy fenntarthassák a meghonosított totalitarizmust. A különböző tisztségekbe csak azokat helyezik , akik vakon alávetik magukat és hajlandóak egyfolytában tapsolni és éljenezni. Az ifjúságot Adrian Păunescu és Hajdú Győző nevével fémjelzett szellemben és magatartásformára nevelik.

Az elmélet és a gyakorlat közt szakadék elviselhetetlenné vált, legalábbis számomra. Tizenkét éven át fegyelmezett párttag voltam, felelős tisztségeket töltve be: 1968 októberétől 1975 november hónapjáig a Megyei KISZ –bizottság titkára voltam, utána 1975 novemberétől 1980 nyaráig a Csíkszeredai Állami Levéltár vezetője.

A meggyőződésem nem változott, a helyzet azonban igen! Amit 1980 július 9-én tettem , azért cselekedtem mivel meg akarom őrizni önbecsülésem, mind ember, mind kommunista és mind magyar.

Most már saját bőrömön is érzem azon praktikákat , amelyek ellen szavamat felemeltem. Július 10-én felfüggesztettek az Állami Levéltár Fiókja vezetője tisztségéből. Erkölcsi nyomást gyakoroltak rám, hogy elfogadjam azt a gondolatot, hogy távoznom kell jelenlegi munkahelyemről. Ennek következtében pályáztam a Megyei Tanfelügyelőségnél egy tanári állás megszerzése céljából. Állást kaptam vidéken, a csíkkarcfalvi általános iskolában, ahol amikor megjelentem közölték velem, hogy utasították őket, hogy nem taníthatom Románia történelme tantárgyat, mivel nem vagyok párttag és létezik egy ilyen jellegű párthatározat. Állampolgári jogaim korlátozása miatt visszavontam pályázatomat a tanfelügyelőségtől .Mivel nem távoztam jó szántamból az Állami Levéltártól, az előzetes figyelmeztetésüknek megfelelően , a belügyminiszter parancsára szeptember 1- hatállyal felbontották munkaszerződésemet..²

Ezen dolgokról nem azért tájékoztattam Önöket, hogy orvoslásukat kérjem. Két kezem munkájával is tudom biztosítani megélhetésem. Csak bemutattam Önöknek egy esetet az annyi sok közül amely manapság létezik.

Kérésem csak annyi, amit fentebb megfogalmaztam: helyezzék hatályon kívül a pártszervezet döntését , mivel bármely állampolgár elidegeníthetetlen joga megszüntetni a párttagságát, anélkül hogy kizárnák.

1980 szept. 2                                                         

Király István”

1.^. 2. k. 121-123. lap. A SZER 1981 május 27.-én olvasta be először magyar fordításban, azt követően a román nyelvű adásban is . A levelet a Politikai Magazin műsorban olvasta be Asztalos István a következő felvezetővel: „Ma felolvasunk egy levelet a csíkszerdai Király Istvántól ami az erdélyi magyarok sérelmeiről szól. Hasonló levelet küldött két évvel ezelőtt bátyja Király Károly is, levél amely nagy port kavart külföldön is. Az a levél amelyet Király István a Központi Bizottságnak tavaly szeptemberben küldött, most eljutott a szerkesztőségünkhöz is. Király Károly, István bátyja tagja volt az RKP Központi Bizottságának, akkor vált ismerté az egész világon, miután 1977-ben nyílt levéllel fordult Ilie Verdețhez, Fazekas Jánoshoz és Vincze Jánoshoz, ami később eljutott a nyugati sajtóhoz és ebben a romániai magyar kisebbség helyzetét vetette fel. Akciói miatt Király Károlyt arra kényszerítették, hogy Karánsebesre költözzön. Később visszaengedték Marosvásárhelyre és 1980-ban újabb levéllel fordult Ilie Verdețhez. Testvére Király István is küldött a tavaly egy tiltakozó levelet a Központi Bizottsághoz” ( Uo.206-207.lap)

A levél dossziémban megtalálható az eredeti kézzel írott formában is, de speciális nagybetűs géppel írott, a SZER-által május 28-i magyar adásban elhangzott hangrögzítése írásban román nyelvre átültetett fordításában is. A dossziémban a 23. példány található és látható, hogy már másnap, május 29-én elkészítették és ott szerepel szuper titkosítását jelezve, hogy csak a címzett kaphatja. A nagybetűs írásmód azt jelzi, hogy Ceaușescunak is szánták, mivel nem látott jól és ő így követelte meg a hozzá felterjesztett anyagokat.

2^{. Ezt az intézkedést visszavonták mikor bejelentettem, hogy a tanügyi állást nem fogadom el, de visszaminősítettek egyszerű levéltárossá. Ezt is törvénytelen volt és végül is szóvá téve ezt, főlevéltáros besorolásba helyeztek. 1980 november 30-vel voltam kénytelen elhagyni a levéltári állásomat, elfogadva áthelyezésemet a Megyei Munkaügyi és Népjóléti Igazgatósága Munkaerő Hivatalához, főfelügyelői tisztségbe.}

^.

A Román Kommunista Pártból nem lehetett kilépni

Vívódásimról az Emlékeimben című fejezetben is beszámoltam.. Éreztem,hogy tennem kell valamit,mert ha nem meghasonulok önmagammal. Végül is a megfelelő pillanatot a pártkönyvcsere szolgáltatta. Mikor elindultam a gyűlésre ,még nem voltam biztos, hogy megteszem , ami fejemben megfogant, lelkemben érlelődött. Megtettem.

Most beszéljenek inkább az objektív tények ahogyan a megfigyelési iratokban rögzítettek:

A Hargita megye szekuritáté még az nap rádió-telexen jelentette a BM Állambiztonsági Főosztálya I. Igazgatóságának a váratlan eseményt: ¹

„ jelentjük hogy 1980.07.09-én délután került sor az új pártdokumentumok átadásra abban a pártalpszervezetben, melynek a »kutató« is tagja.. Ezen alkalommal a »kutató« megtagadta az új dokumentum átvételét, azzal indokolván álláspontját, hogy:

1.-nem ért egyet a legfelső pártvezetőség által folytatott jelenlegi politikával.

2.-nem ért egyet a személyi kultusszal.

3.-nem ért egyet a párt nemzetiségi politikájával

A hargitai megyei BM. felügyelőség által szerzett kapcsolataiból és amelyeket a maros megyei BM. felügyelőség szolgáltatott, nem lehet megállapítani semmiféle. szerveink által ellenőrzött, kapcsolat felvételt az utóbbi időben a »kutató« és az »utazó« között.

A két felügyelőségnek a két elemre vonatkozó feldolgozása , nem eredményezett semmiféle információt a jelentett eseményre vonatkozóan.

Folytatódik az érintett elemek minden eszközzel való felügyelete, hogy megismerjük a reakciókat ezen eseményre és amelyeket jelenteni fogjuk a továbbiakban.

A szekuritáté főnöke h.(elyett) todoran eugen őrnagy”

Hogy . kaptak -e valami utasítást Bukarestből, annak nincs nyoma a dossziémban; ha igen vélhetően telefonon vagy rádión. De lépni , léptek , nyilván olyan lépéseket, melyre számítani lehetett.

Először is azonnal . „filaj”-t rendeltek el 4 napra ( július 10- 13) és erre a Brassó megyei BM Felügyelőség „F” szolgálatát kérték fel azzal a feladattal, hogy „ feltárják azokat a címeket amelyeket meglátogat, azonosítani azon személyeket akikkel kapcsolatba lép és szóba áll”². Ezt a megfigyelési és ellenőrzési módszert úgy tűnik meghosszabbították még három nappal, mivel végül is július 16-ig folytatták .³ Ehhez csatoltak egy kilenc oldalas „ Fénykép albumot” , amelybe összesen 30 fényképet helyzetek el, azonosítva azokat is akik ezeken megörökítettek. Egyetlen egy személy kivételével, amire későbbiekben visszatérek. Megjegyzem , hogy ez esetben „Kivu” fedőnévvel „tiszteltek meg”.

Minden fontosnak vélt fejleményről, azonnal jelentést küldenek Bukarestbe az I. Igazgatóságnak.

Július 12-én jelentik⁴ , hogy aznap a pártalpszervezett megvitatta az esetet, de erre a „Kutató”, csak mint meghívott volt hajlandó részt venni, mivel ő önként távozott a pártból. A pártalapszervezet bürója jelentése tartalmazta a kizárására vonatkozó javaslatot is. A „Kutató” kifogásolta , hogy kiforgatják indokait , amit felhozott, mikor megtagadta az új dokumentum átvételét. Arra hivatkozott, hogy ő egyetért a párt általános elveivel, a párt eszmeiségével, de nem ért egyet a pártban meglévő bizonyos gyakorlatokkal.

„Ily értelemben hivatkozott a Pârvulescu ügyre⁵, a Zsil-völgyi bányászok akciójára,⁶ a személyi kultusz gyakorlatára, és hogy szerinte nem tűrik meg a bírálatot, a pártagok egyéni véleményét,

A nemzetiségi kérdés tekintetében megkísérelte , a Hargita megyei tanügyi helyzetben lévő nem jellemező adattokkal indokolni elégedetlenségét.

A véleménye kifejtése után elhagyta a termet. A felszólalok élesen elítélték álláspontját. Egyöntetű szavazattal elfogadták a pártból való kizárást.«

Július 14-én szintén írásban jelentik , hogy az előző nap szóba állt a célszeméllyel az Állami Levéltárak Vezérigazgatósága Csíkszeredába érkezett káderese és közölte, , hogy át kell adja tisztségét, utána töltse le szabadságát. Közben kérje áthelyezését egy másik intézményhez. A célszemély kifejezte óhaját, hogy a tanügyben szeretne dolgozni az elkövetkezőkben.

„Ugyanaznap 13 órakor megérkezett a célszemély lakására az »UTAZÓ« és nővére »KATI« ( Ibolya fedőneve -K. I.). A családi kérdések megbeszélése után, a férfiak egy olyan helyre ( balkon vagy fürdőszoba) húzódtak ahol nem lehetett őket a speciális eszközökkel kontrollálni. A két nő pedig suttogva beszélgetett, így nem nem lehetett semmit sem érteni……. Ebédelni egy a városszéli vendéglőbe mentek (Zsögöd- fürdőre-K. I.) , utána az »UAZÓ« és a »KUTATÓ« az erdei sétányon beszélgettek. Délután fél ötkor a vendégek elindultak Marosvásárhely felé, a »KUTATÓ« és felesége hazatért lakásukba, de semmi érdemlegesről nem beszélgetek”.⁷

Következő jelentést, másnap, július 15-én írják⁸ melyben arról tájékoztatják a felettes szervüket, hogy aznap délelőtt, a Municípiumi Pártbizottság titkársága elé hívatták a „ Kutatót”, ahol az a már ismert álláspontjára helyezkedett. A titkársága jóváhagyta a pártalapszervezet döntését kizárásáról. Ő azonban kijelentette, hogy nem tekinti magát kizártnak, mivel ő mondott le önként párttagságáról.

A tisztségének átadása folyamatban van az Állami Levéltárnál .

Július 19-én már azt jelentik Bukarestnek,⁹ hogy: ”… a »KUTATÓ« célszemély befejezte munkahelyén az átadást. Hétfőn, 1980. 07. 21-től , szabadságra megy, melynek egy részét Parajdon, Hargita megye, szándékozik eltölteni családjával együtt. Kilátásba helyezték, hogy időközben az illetékes szervek gondoskodnak arról, hogy megfelelő munkahelyet találjanak számára és ne kezdjen ő keresni munkát magának, ne próbáljon légkört teremteni maga körül.”

A jelentésben az is benne foglaltatik, hogy: „ Hozzáállásában és viselkedésben nem jelentek meg új elemek. Más források megerősítik, hogy tette , amivel megtagadta az új párttagsági könyvet, még a család tagjait is meglepetésként érte. Egyesek ezt egy lehetséges lelki egyensúly megbillenésének rovására írják, figyelembe véve bizonyos előzményeket is, ugyanakkor felvetik azt a kérdést, hogy valójában .mik lehetnek a szándékai a jövőre nézve, egy második ˇ«UTAZÓ« akar lenni? Forrásaink és azok a bizalmasai, akik jól ismerik a «KUTATÓ« -t azon a véleményen vannak, hogy részéről bármikor előre nem látható reakciók várhatók.”

A levéltár vezetői tisztséggel Boar Liviut bízták meg, később pedig hivatalosan is kinevezték, engem pedig visszaminősítettek levéltárosnak.

Ezek a száraz tények, amelyeket sok szempontból nem áll sem módomban , sem szándékomban megcáfolni. Kénytelen vagyok azonban ez utóbbi jelentés azon sugallatát, hogy családtagjaim, barátaim tettemet egy lelki egyensúlyát vesztett emberke rovására írták volna, nem áll fenn. Ez az értékelés valóban létezett bizonyos ismerőseim részéről, akik nem ismertek alaposan. Illetve azok részéről, akik szerint nem érdemes a „széllel szembe pisilni”! Közéjül tartozott pl. János Pál a Csíkszerdai Múzeum akkori igazgatója, akinek én nagyra becsültem munkásságát, bár néhány eseteben konfliktusba kerültem vele a múzeumában őrzött dokumentumok átadásának ügyében..

Kénytelen vagyok egy kis kitérőt tenni, hogy megvilágítsam mi az ami miatt hivatali viszonyom nem volt teljesen felhőtlen János Pállal. Számomra ugyanis egyértelmű volt, hogy a múzeumban létező történelmi dokumentumok nagy része a Csíkszék levéltárából származnak amelyet az 1950-es évek közepén a volt Csík rajoni néptanács, a dokumentumok akkori kezelője, annak egy részét , kiselejtezett iratkén leadott a papírgyűjtő vállalatnak. Onnan pedig a Suceava-i papírgyárhoz került, de ott akadt egy értelmes ember, aki jelezte , hogy felbecsülhetetlen értékű dokumentumokról van szó és végül egy nagy botrány után vissza szállították Csíkszeredába. Akkor a rajonnak újra kellett rendeznie levéltárát és mivel sok korabeli segédlet eltűnt vagy megsemmisült részben új leltárat kellett készíteni az iratokról. . Ezen munkálatok során sok írat „gazdát cserélt” és -meggyőződésem szerint- így került nem kevés belőlük a helyi múzeum birtokába is. De kerültek magánszemélyekhez is. Így például Bajkó Barabás ,főorvos megmutatta nekem azokat a 17. századi Kászon-széki protokollumokat, amik végül arra ösztönözték jó lokálpatriótaként, hogy belekezdjen a szék történetének megírásába, amit végül nem ő hanem a szintén kászoni származású Pataki Imre egyetemi tanárt dolgozott fel jóval később Imre Istvánnal közösen¹⁰

A volt Csíkszék levéltárából a rajoni néptanácsnál maradt iratok később átadásra kerültek az 1969-ban létrejött Állami Levéltár megyei fiókjának és ott folytatták a még el nem végzett leltározási munkát. Elődömnek, Nistor Alexandrunak ebben nagy segítségére volt például az 1. székely gyalog határőr-ezred német nyelvű dokumentumainak leltározásban id. Fodor Sándor. Később nekem is sokat segített „A határőrezredek kadétjai 1841-es mozgalma” című tanulmányom megírásban, a szükséges dokumentumok német nyelvről magyarra fordításban.

Visszatérve János Pálhoz , ő tőle azt a véleményt sikerült a „Dan” nevezetű forrástól begyűjteni, miszerint: „… Király István gesztusa, helytelen és meggondolatlan, mondván, hogy ha bizonyos dolgokkal elégedetlen , azokat nem lehet ezzel a módszerrel megoldani. »A párt egy általánosabb eszmény , egy politikai koncepció, amit nem szabad összetéveszteni a pártban lévő bizonyos személyekkel.« ”¹¹ Pali bátyám érvelése sántít, ugyanis nem bizonyos dolgokkal voltam elégedetlen, hanem az egész rendszer politikai-társadalmi gyakorlatával, illetve a hirdetett magasztos eszmék kirakat jellegével. Már diákoromban is gyakran elgondolkodtam azon, hogy a rendszer valóban sokat tett az alacsonyabb sorban lévő fiatalok taníttatásáért, de ezzel lényegében hosszú távon maga alatt is vágja a fát , mert félő, hogy egy idő után azok komolyan fogják venni a beléjük oltott ideákat a szabadságról, igazságosságról, egyenlőségről és más vonzó eszmékről.

„Banu” fedőnevű forrástól ( Bács Károly, volt egyetemi csoporttársam és közel hét évig munkatársam a megyei KISZ-bizottságnál), aki július 22-én meglátogatott otthonomban, többek közt olyan véleményt halottak, hogy a célszemély :,,...a közepes hallgatók közé tartozott. Aktív volt politikai téren, de szinte mindig ellentétbe állt a többi diákkal. Makacs természetű, nem tűri, hogy ellentmondjanak neki, vagy nem vette figyelembe a kollégái véleményét”. Arra a kérdésre , hogy mi a véleménye Király István tettéről, úgy értékelte, hogy az „ egy lehetséges lelki egyensúly megbomlásának tudható be……. Véleménye szerint, lehetséges, hogy bátyja helyzete és édesanyja halála válthatta ki ezt.” ¹² Arról is beszámolt, hogy néhány nappal előtte összetalálkoztunk az Állami Levéltár épülete előtt , ahol rákérdeztem nem akarna -e helyembe jönni a levéltárvezetői tisztségbe, a forrás pedig közölte, hogy nem akar munkahelyet változtatni.

Az is szóba került közöttünk, hogy mi a szándékom a jövőre nézve, mire én kifejeztem reményem, hogy állást kapok valamelyik csíkszerdai vagy egy város-közeli iskolában. „A forrás ismerve a megyében a betöltetlen tanári helyeket, mondta, hogy helyettesítő-tanári állás kaphat a célszemély Csíkmadaroson vagy Csicsóban.”

A Suciu Mihăilă alezredes által készített jelentés végére feljegyzésként még oda gépeltette , hogy: „ KIRALY STEFAN az I. Szolg. figyelmében áll az »UTAZÓˇ« ügy kapcsán. A forrást felkészítettük, hogy a szolgálati feladatai kertében foglalkozzon a munkába helyezésével, ezáltal tartson szorosabb kapcsolatot vele és mérsékelje . A forrás időben jelezni fogja nekünk, hogy ha elhelyezkedik a tanügyben és azt is , hogy hol.”

Annak , hogy -, finoman fogalmazva- „ lelki problémákkal” küszködöm, ellentmondani látszik „Fekete” fedőnevű besúgótól származó, azon információ miszerint július 11-én felkeresett a munkahelyemen és én elmondtam neki mi történt két nappal korábban és meg is indokoltam miért: „... mondta, hogy nem akar továbbra részt venni a »kórusban«, nem célja, hogy propagálja álláspontját és mártírnak sem akarja magát beállítani, egyszerűen azt akarja, hogy ne kerüljön egy saját magától elidegenedett személyé ,vagy ,hogy egy valamiféle skizofrén értelmiségivé váljon.” Továbbá: „Elhatározása jól átgondolt volt -mondta- csak az alkalomra várt. Ez végleges, bármi is történjen, feleségének is csak akkor szólt, mikor már eljátszotta szerepét.” És ami a lelkiállapotomat illeti- mert végül is ide akartam eljutni : „ Az egész beszélgetés alatt felszabadult volt és a forrás meglepetésre egészen jó kedvű.” ¹³

Jó megfigyelő volta a bizalmas ismerősöm. Valóban, az emlékezetem szerint is, miután megléptem , amit megléptem, mintha egy nagy tehertől szabadultam volna meg!

A megyei felügyelőség orvosi kabinetétől is kértek jelentést egészségügyi állpotomról,de Pastor Mircea Doru orvostól azt a választ kapták, hogy „..a jelenlegi időpontig (1980. 08. 08),csak akut megbetegedései voltak időközönként.”¹⁴.

Reflektálva a feljegyzésben jelzett azon észrevételre miszerint senkinek sem jeleztem előre szándékomat , még feleségemnek sem, azért bír jelentőséggel, mert a tettemre a szekusok első reakció az volt, hogy ezt mások sugallatára -és ez alatt elsődlegesen Károlyra utaltak- cselekedtem. Később ők is meggyőződtek arról, hogy téves úton járnak. A telefon- és lakás lehallgatásokból szerzett információkból kiderült, hogy valóban senki sem tudott szándékomról. A nejemnek is csak másnap szóltam, jelezve neki, hogy azt szeretném, ha nem másoktól szerezne tudomást lépésemről. Ezt „Aurelian” ( nem tévesztendő össze a hasonló fedőnevű , Bákó megyei szekuritáté besúgójával-K. I) nevezetű forrás -felségem főnöke- is megerősítette, mikor utasításra szóba állt vele. Július 14-én, beszámolt tartótisztjének, hogy : „ Ő neki nem volt tudomása férje szándékáról, hogy nem veszi át az új pártkönyvét és annak megtörténte után. Pista (baráti körben így is szólí- tottak- K. I.) csak másnap szólt neki. Pista beszélt telefonon a vásárhelyi bátyjával Károllyal is- K. E. kijelentése szerint- ő nem értett egyet Pista gesztusával, azt mondván, hogy ez egy hülyeség. Elvileg K. P. felesége sem ért egyet ezzel, de azt mondta nincsen mit tegyen, mivel nagyon makacs és büszkeségből sem vonja vissza elhatározását.” ¹⁵

Károlyt csak az esemény megtörténte utáni második napon , július 11-én hívtam fel és tájékoztattam a történtekről. A telefon beszélgetést szó szerint lejegyzik, mind a csíkszerdai ¹⁶ mind a marosvásárhelyi Szekuritátén. A beszélgetés 20 óra 30 perckor fejeztük be . A csíkszeredai kézírásban 8 oldalra rúg, szöveges változata A marosvásárhelyiek telexen még aznap 23 óra 30 perckor megküldik Bukarestnek , illetve Csíkszeredába is, személyesen a megyei felügyelőség parancsnokának címezve.¹⁷

Így a Hargita megyeiek tudomásul véve ezt, ők nem továbbították a saját lehallgatásuk szövegét Bukarestbe.

Valójában bátyám is nagyon meglepődött lépésemen. Idézek néhány mondatot a telefon beszélgetésünkből: „ utazó: Hogy , hogy? kutató: egyszerűen, nem vettem át az új könyvet (az utazó néhány pillanatot hallgat, mintha elvesztette volna hangját). Hallasz? utazó: igen, igen. kutató: nálatok osztják? mert nálunk osztják. . utazó: igen, elkezdték. kutató: én mondtam, hogy nem akarok maradni és lemondok ezen minőségemről. Én úgy értelmezem a szervezeti szabályzatot, hogy ehhez jogom van, ők úgy értelmezik, hogy nekik van joguk, hogy kizárjanak. Holnap döntenek, mert holnap lesz a gyűlés. Én csak meghívottként fogadtam el, hogy részt vegyek, nem mint tag. utazó: majd beszélünk még erről, de nem kellet volna..kutató: az én belső lelki állapotomért kellett. utazó: jó, jó, de léteznek más szempontok is amit figyelembe kell venni. kutató: ebben az esetben, nálam ez volt az a legfontosabb szempont ami a többit alacsonyabb rendűvé tette. Egyelőre ennyit. Utazó: nem örülök neki.”

Arról is szó volt, hogy másnap délután vonatra ülök és meglátogatom, de erre nem kerülhetett sor, mivel közben telefonáltak ,az Állami Levéltárak Vezérigazgatósától, hogy jönnek leváltani és át kell adjam a funkciómat. Így végül Károly és Ibolya nővérem jöttek el hozzánk július 13-án.

Azért tartottam fontosnak kihangsúlyozni, hogy Károly , nem tudott az ügyről mivel- ahogy arra „Emlékeim”-ben is utaltam rá- idézem az idevágó szöveget: „Az elnökség a gyűlést gyorsan berekesztette. Azután Fábián, Oprea és Todoran vettek kezelésbe. Az elsőről már szóltam. Oprea Ion a pártapparátusból került át a megyei Szekuritátéhoz politikai tisztnek, Todoran Eugen, -ahogyan mi szólítottuk, Jenő- titkártársam volt a megyei KISZ-nél, 1975-ben került az állambiztonsághoz, ő volt az intézmény párttitkára. Mindhárman tehát jól ismertek. Megkíséreltek meggyőzni, vonjam vissza állításaimat, ők majd eltussolják az ügyet. Mikor ez nem ment, fenyegettek: tudják, hogy én ezt nem saját elhatározásomból tettem, biztos valaki felbujtott, tudják ők ki, majd felfedik, megjárom én is, ő is.( a kiemelés tőlem-K. I.) Nem gondolok a következményekre, a családomra, hisz van két kis gyerekem.? Miért nem vagyok megelégedve, nemrég utaltak ki számomra egy háromszobás lakást, befizettem egy Dacia személygépkocsira, a fizetésem jó.? Erre megkérdeztem, ők csak a fizetésért, kocsiért, a lakásért léptek be a pártba és buzgólkodnak érdekében? „

A már idézett július 11. -i bátyámmal folytatott telefon beszélgetés során is, midőn ő azt a mondta, hogy vissza kellett volna fogjam magam én ezt válaszoltam: „ Nem, nem, nem kellett volna” , majd hozzá tettem: „ Mondtam, nem akartam semmiféle befolyást senki részéről.”¹

A megyei szekuritáté vezetőiben egy másik gyanú is felmerült: netalán nem egy szervezett tömegakcióról van-e szó, amire a jelt én adtam meg? A városban vélni tudták azt is , hogy a traktorgyárban is volt egy hasonló eset. Arról is suttogtak, hogy egy hétre felfüggesztették a városban a párttagsági könyvecskék cseréjét Mivel akkoriban nem sikerült semmi konkrétumot megtudnom ezekről végül arra a következtetésre jutottam , hogy mindez csak szóbeszéd. A tavaly (2016-ban) pünkösdkor viszont találkoztam Péter Feri bátyjával, Sanyival, akivel 1968-ban együtt dolgoztam a megyei KISZ-bizottságnál. Szóba került a pártból való „kilépésem” esete is. Elmondta, hogy ő volt az aki a traktorgyárnál szintén nem vette át az új könyvecskét, de végül engedett a nyomásnak és visszakozott. Az ő ügyét sikerült eltussolni, sérelmét orvosolták, így nem kapott, nagyobb publicitást. Azt is elmondta, hogy ő nem politikai célzattal , hanem egyéni sérelemből tette ezt.

Később a B. M. Megyei Felügyelőségénél is egy kazánfűtő(a csíkszentkirályi Salamon András) is egyéni sérelemből szintén vissza akarta adni párkönyvét, mivel létszámépítésre való hivatkozással felmondtak neki. Érdekes módon az erre vonatkozó dokumentumok is bekerültek megfigyelési dossziémba. Vélhetően azért, mert látták egy alkalommal velem beszélgetni és azt gyanították, hogy én lehetek a felbujtó.

Különben sok fejtörést okozott és még több munkát adott az állambiztonságiaknak, hogy véletlenszerűen épp ebben az időszakban - mondhatnám úgy is - „szokatlanul megnövekedett a forgalom” nálam , akárcsak az érdeklődés távoli barátaim és jó ismerőseim részéről. A „filaj” feljegyezésekből és részben a telefon lehallgatásokból, illetve besúgó jelentésekből szinte filmszerűen rekonstruálni lehet életem, életünk ezen két -három hetes időszakát .óráról-órára, néha percről-percre.

Fábián Zsiga barátom már jó előtte, jelezte, hogy családjával július hónapban Tusnád-fürdőre jön nyaralni és akkor meglátogatnak. Arra is megkért, hogy szerezzek nekik szálláshelyet. Közben megérkezett Marosvásárhelyre családunk régi jó ismerőse Farkas Gábor is felesége Vera, Vácról. A testvéreim közvetítésével arra kért, hogy menjek el velük a Duna Deltába, amire én rábólintottam.

Említettem , hogy július 13-án meglátogatott Károly és Ibolya nővérem. Másnap megérkezett a Fábián család , akik két napig nálunk tartózkodtak és csak július 16-án délben utaztak el Tusnádra. Július 24-én érkezett meg Csíkszeredába a Farkas család, akit Árpi bátyám hozott el kocsijával és velük jött Attila is. Gáborékat, nem mertem nálunk elszállásolni, hanem a mellettünk lévő „Voința” sportszállóban foglaltam számukra szobát. A magyarországi vendégeink miatt újra „filaj”-t rendeltek és valósítottak meg.² Távozásuk napján (július 26) azonnal közölték adataikat telexen a határőrségnek kérve, hogy az országból való kilépésükkor vessék alá őket egy szigorú ellenőrzésnek, mivel :” A nevezettek július 24–26. között látogatóban voltak Csíkszeredában egy célszemélyünknél, akiről feltételezzük, hogy történelmi dokumentumok birtokában van és azokat külföldre akarja kijuttatni.”³. Úgy tűnik nem tudtak szabadulni ezen rögeszméjüktől.

Vendégeinkkel természetesen , sokat mozogtunk, mivel megmutattuk nekik a várost és a környékének néhány nevezetességét: Csíksomlyót, a Mikó várat, az új városközpontot, a Nagy Imre Galériát és a Szent Anna tavat például.

Végül az ígéretemet , hogy elkalauzolom őket a Duna Deltában nem tudtam betartani. Ebben a kritikus helyzetben nem hagyhattam magára a családomat.

Ezekben a nehéz napokban főleg a két lépcsőházi barátunkkal Pál Lászlóval és Kovács Mihállyal, a feleségem testvéreivel , valamint Szép Zoltánnal tartottam a legszorosabb kapcsolatot. De megkeresett több más ismerős is, hogy a rám állított besugokról ne is beszéljek.

Ez utóbbiak nem mindig voltak teljesen őszinték jelentéseikben. Például „Banu” fedőnevű kollaboráns ( Bács Károly), a már idézett fenti július 25. -i jelentésében arra utal hogy a július 16-i és 24-i találkozásainkon szerzett információkat osztja meg tartótisztjével.

Az alsó képen észrevehető, hogy a 1. számmal

jelölt személyhez nem írták be azonosítását

Elhallgatta viszont hogy július 15-én én látogattam meg otthonában a Fábián családdal együtt , mintegy másfél órát tartózkodva lakásán.⁴ Ma már érthető, hogy ő az egyetlen személy, akinek nevét nem írták rá az ebben az időszakban a „filaj”-jelentésekhez csatolt fényképalbumban. Például azon sem, ahol a Fábián családdal együtt fényképezték le, . ⁵

Lehet, hogy így akarták védeni „forrásukat” ? De kitől, hiszen ezek a jelentések egyetlen egy példányban készültek és szigorúan titkos minősítésűek voltak. Úgy tűnik néha nem csak a Jóisten útjai kifürkészhetetlenek.

 

Érdekes színfolt a kapcsoltaimban D. Kis János a párt központi lapja, a Scînteia, megyei tudósítója, aki maga bohém módján reagálta le az eseményeket és azt leplezetlenül ki is fejezte. Így például , mikor a fülébe jutott, hogy nem vettem át az új pártkönyvecskémet, nagyon rövid időn belül ( július 12-én)felhívott telefonon munkahelyemen és tudtomra adta eredeti módon, hogy halott erről. „ A célszemélyt hívja telefonon egy állampolgár aki így kezdte a beszélgetést: az úr: Vér szagra gyűl az éji vad, Király te tetted ezt! (kiemelés tőlem -K.I:) Utána az illető elmondja a célszemélynek, hogy felhívta őt BODOR PÁL, hogy szüksége lenne egy anyagra a Hargita újsága egy 1930-as számából, egy bizonyos MÁTKA SÁNDOR--ról lenne szó, aki Csíkszeredában nősült meg. Az érdekelné, hol található az 1930. évi házassági anyakönyv. A célszemély azt válaszolja , hogy a városi néptanácsnál. Azután a telefonáló azt mondja neki , hogy elmegy hozzá, hogy együtt menjenek el valahová. A célszemély benne van, hogy az illető eljöjjön hozzá” ¹ . A „filaj”-ból az is kiderült, hogy 10 óra 06 perckor hagytuk el a levéltár épületét, végül a Hargita szálló borpincéjének bárjában kötöttünk ki és ott kávét és szeszes italt fogyasztottunk Útközben és a bárban is végig beszélgetünk, magyar nyelven.( Még szép!) A lokálban közel másfél órát ültünk, 11. 30-kor jöttünk ki onnan és elváltunk egymástól. Útközben én újságot és cigarettát vásároltam és 11, 40-kor érten vissza a munkahelyemre.²

Mivel a lakás lehallgató készülékek otthonomban, nem működtek megfelelően és mi is kellő óvatossággal jártunk el ebben az időben, semmi érdemleges információt nem tudtak begyűjteni ily

módon ebben az időszakban. Ezzel a helyzettel nem tudtak megbékélni 1980 július 30-án feltérké-

pezték a lépcsőházunk I. és II.emeletén lévő lakások összes lakóját ( a földszinten üzletsor volt) személyi adataikat is beleértve , hol dolgoznak, milyen a munkarendjük.³. Augusztus 2-án egy nagyon aprólékos tervet dolgoztak ki, hogy miképpen javítják ki a „Kutató célszemélynél a speciális eszközöket”,⁴ ,kihasználva hogy pihenőszabadságunk alatt Marosvásárhelyre távoztunk. Nem csak a velünk egy lépcsőház I-II. emeletén lakó hét családot (egy lakás lakatlan volt) kellett lefedjék - hogy észrevétlenül behatolhassanak a felettünk lévő lakásba ahol a javítást el tudják végezni, majd annak elvégzése után, „ egy megfelelő kulccsal” a mi lakásunkba is, - hanem a rokonságot is. Apósomék esetében, akik a közeli Madéfalván laktak, a község milícia parancsnoka volt megbízva, hogy megakadályozza nehogy esetleg váratlanul megjelenjenek lakásunknál, amennyiben kulcsot hagytunk volna náluk. Ugyanilyen meggondolásból fedték le feleségem két testvérét és házastársaikat illetve hogy ne hogy valamiképpen beállítsanak hozzánk Ilyen megondolásból fedték le azon három családot is akiknél mindkét házastárs dolgozott. Őket , az adott vállalatért felelős szekurítátés tisztekbiztosították. Ifj. Kovács Mihály a feleségem munkatársa volt így őt az egész műveletet irányító Suciu alezredes fedte le a vállat igazgatóján keresztül. Szintén ő kérte el a felettünk lakó Goșman Alecu milicista tiszttől ( őt „Gavril” fedőnévvel illeték) lakása kulcsát, feleségét pedig aki a megyei posta és távközlési vállalat jogtanácsosa volt, az intézményért felelős Bredan Alexandru alezredes kiszállásra küldette a vállalat vezetőjén keresztül. Csak két személyt nem tudtak távol tartani : Lévai Katalin nyugdíjast, aki az első emeleti garzonlakásban lakott és aki lépcsőházi lakok nyilvántartást is vezette . Úgy tervezték, hogy őt áthívatják a városi milíciára , a lakónyilvántartás ellenőrzése ürügyén. Szintén nem dolgozott a harmadik emeleten lakó Scruba Gheorghe tűzoltó tiszt felesége aki két kiskorú gyermekével tartózkodott otthon. Őt úgy tervezték távol tartani a behatoláskor, hogy ha szükséges beszélgetéssel lekötik otthonában. Ezenkívül egy tiszt , Lupeiu Gheorghe százados, a behatolás megelőző percekben ellenőrzi az összes lakást, hogy nem -e tartózkodik valaki otthon , ha igen akkor valami ürüggyel kezdjen beszélgetésbe vele és vonja el a figyelmét. A lépcsőház bejáratánál fog tartózkodni egy másik tiszt, aki jelzi a csoportnak ha valaki érkezik.

A behatoló csoport három tagból tevődött össze, két specialistából és egy operatív tisztből. Velük a kapcsolatot az irányító-központ telefonon tartotta ,míg az épültben és környékén lévő tisztekkel rádió- telefonon keresztül. Arra is számítottak, hogy ha mindezek ellenére , mégis megjelenik valaki és beakar menni a célszemély lakásába azalatt amíg a csoport bent tartózkodik , azt bevitetik a városi milíciára és azonosítják személyét.

Terv első oldalára a végrehajtását irányító Suciu alezredes kézírással rávezette: „1980. 08.04/ Végrehajtva a tervbe foglaltak szerint.”

Azt is suttogták városban, hogy Erdélyi Elemér tábornok, mikor megtudta mit tettem, egy enyhébb szívinfarktust kapott és kórházba került. A dossziémban is található megbízható forrásból begyűjtött információ is erre vonatkozóan. Erről Pethő Ilona a csíkszerdai matematika-fizika líceum akkori igazgatónője beszélt a munkahelyén három-négy napra az ominózus pártgyűlés után. Ezt a hírt néhány rám vonatkozó egyéb információval együtt „Fekete” osztja meg tartótisztjének Purle Ioan alezredesnek augusztus 8-án. ⁵ Vélhetően ő az igazgatónő kijelentésről feleségétől értesülhetett , aki magyar tanárnő volt a líceumban. Ha emlékezetem nem csal, az igazgatónő akkor még nagy- nemzetgyűlési képviselő volt és mind a megyei nőbizottság elnöknője a megyei pártbizottság bürójának póttagja tisztséget is betöltötte. Hogy valós dologról van szó azt az is alátámasztani látszik, hogy ebben az időszakban a Bukarestnek küldött jelentéseket nem a tábornok, hanem Todoran Eugen írja alá.

Ebben a nehéz napokban, a feleségem testvérein kívül, főleg a két lépcsőházi barátunkkal Pál Lászlóval és ifj.Kovács Mihállyal, , valamint Szép Zoltánnal tartottuk a legszorosabban a kapcsolatot. De megkeresett több más ismerős is, hogy a rám állított besúgokról ne is beszéljek.

Egy besúgói jelentésben is megjelenik D. Kiss János kendőzetlen viselkedése: „ Kiss János, a Scînteia tudósítója a Testvériség sugárúti kifőzdében (románul: „patiseria”-K.I.))tartózkodott( egy szó kitakarva-K. I) és amikor bejött egy ismerőse a lokálba, meg sem várva, hogy az odaérjen asztalához, nagy hangon rákérdezett: Halottad mit csinált a kisebbik Király?” ⁶

Mivel a lakáslehallgató készülékek otthonomban, nem működtek kellő képen, és mi is óvatossággal jártunk el , semmi érdemleges információt nem tudtak begyűjteni ily módon . Ezzel a helyzettel nem tudtak megbékélni.

1980. július 30-án feltérképezték a lépcsőházunk I. és II. emeletén lévő lakások összes lakóját ( a földszinten üzletsor volt) feltüntetve személyi adataikat munkahelyüket és munkarendjüket.⁷ Kihasználva, hogy pihenőszabadságunk alatt Marosvásárhelyre távozunk, augusztus első napjaiban egy nagyon aprólékos tervet dolgoztak ki, hogy miképpen javítják ki a „Kutató célszemélynél a speciális eszközöket”, augusztus 4-én délelőtt 9-13 óra között.⁸ Nem csak a velünk egy lépcsőházban lévő hét családot(egy lakás lakatlan volt) kellett lefedjék , hogy behatoljanak a felettünk lévő lakásba -ahol a technikát a építkezés során előzőleg elhelyezték- majd annak elvégzése után „ egy megfelelő kulccsal” a mi lakásunkba is ( vélhetően , az esetleges ott keletkezett nyomok eltüntetésre), hogy ne zavarja meg senki az munkájukat, Nem csak a lakókat, a rokonságot is lefedték. Apósomék esetében akik a közeli Madéfalván laktak, a község milícia parancsnoka volt megbízva, hogy gondoskodjon róla, nehogy esetleg váratlanul megjelenjenek lakásunknál, amennyiben kulcsot hagytunk volna náluk. Ugyanilyen meggondolásból fedték le feleségem két testvérét és házastársaikat illetve azon három családot akiknél mindkét házastárs dolgozott, azon szekurítátés tisztekkel, aki feleltek az érintett vállalatért ahol ők dolgoztak . Ifj. Kovács Mihály a feleségem munkatársa volt így őt az egész műveletet irányító Suciu alezredes fedte le „Aurelian” kollaboránson ( nem tévesztendő össze a Bákó megyei ugyanezen fedőnevű kollaboránssal !) keresztül. Szintén ő kérte el a felettünk lakó Goșman Alecu milicista tiszttől ( őt „Gavril” fedőnévvel illeték) lakása kulcsát, feleségét pedig, aki a megyei posta és távközlési vállalat jogtanácsosa volt, Bredan Alexandru alezredes kiszállásra küldette a vállat vezetőjén keresztül. Csak két személyt nem tudtak távol tartani : Lévai Katalin nyugdíjast, aki az első emeleti garzonlakásban lakott és a lakónyilvántartást vezette . Úgy tervezték, hogy őt áthívatják a városi milíciára , a lakónyilvántartást ellenőrzése ürügyén. Szintén nem dolgozott a ,második emeleten, Goșmanék mellett lakó Scruba Gheorghe tűzoltó tiszt felesége aki két kiskorú gyermekével tartózkodott otthon. Őt úgy tervezték távol tartani a behatoláskor, hogy ha szükséges, beszélgetéssel lekötik otthonában. Ezenkívül egy tiszt , Lupeiu Gheorghe százados, a behatolás megelőző percekben ellenőrzi az összes lakást, hogy nem -e tartózkodik valaki otthon , ha igen akkor valami ürüggyel kezdjen beszélgetésbe vele és vonja el a figyelmét. A lépcsőház bejáratánál fog tartózkodni egy másik tiszt, aki jelzi a csoportnak ha valaki érkezik.

A behatoló csoport három tagból tevődik össze, két specialistából és egy operatív tisztből. Az irányító-központ velük a kapcsolatot telefonon tartja , míg az épültben és környékén lévő tisztekkel rádió- telefonon keresztül. Arra is számítottak, hogy ha mindezek ellenére , mégis megjelenik valaki és beakar menni a célszemély lakásába azalatt amíg a csoport bent tartózkodik , azt bevitetik a városi milíciára és azonosítják személyét.

Terv első oldalára a végrehajtását irányító Suciu alezredes kézírással rávezette: „1980. 08. 04/ Végrehajtva a tervbe foglaltak szerint ( aláírás).”

Időközben befejeződött a tisztségem és munkaköröm átadása , amit július 19. -én azonnal jelentenek Bukarestnek.⁹ Ebben azt is tudatják felettes szervükkel, hogy július 21-től kiveszem pihenő szabadságomat és ennek egy részét családommal együtt Parajdon szándékozom eltölteni. Időközben az arra illetékes szervek gondoskodnak arról , hogy megfelelő munkahelyet találjanak számomra. Figyelmeztettek, hogy ne akarjak én magamnak munkahelyet keresni és ne próbáljak magam körül légkört teremteni. Úgy tűnik-írják- el lesz fogadva óhaja , hogy a tanügyben dolgozzon, kezdetben egy falusi általános iskolában. Ez már változás ahhoz képest, amit a felettes szervem Csíkszeredába küldött káderese képviselt ezt megelőzően . Ő arra próbált rávenni, hogy én keressek magamnak új munkahelyet. Azt is jelzik , hogy a célszemély hozzáállásában és magatartásában nem történt változás. És hadd idézem újra gyanújukat: „…. ugyanakkor felvetik azt a kérdést, hogy valójában .mik lehetnek a szándékai a jövőre nézve, egy második »UTAZÓ« akar lenni? Forrásaink és azok a bizalmasai, akik jól ismerik a »KUTATÓ«-t azon a véleményen vannak, hogy részéről bármikor előre nem látható reakciók várhatók.”

Egyelőre semmi váratlan lépés nem következett be, de erre nem kellett sokáig várniuk.

Elmentem szabadságra és néhány napra rá a családdal együtt elutaztunk Marosvásárhelyre a testvéreimhez. Mivel esős időt fogtunk ki, így lemondtunk a parajdi nyaralásról és augusztus 5-én vissza tértünk Csíkba. Nagy szerencséje volt a szekunak, hogy nem egy -két nappal hamarabb, mivel így minden nehézség nélkül kitudta javítania lakásunk lehallgató készülékeit otthonunkban a beütemezett időpontban. Igaz, utána sem működtek mindig a várakozásaiknak megfelelően.

Időközben, július 31-én készült egy nem iktatott , egy oldalas feljegyzés „A Kutató jelenlegi helyzete” címmel.¹⁰ Ehhez csatoltak még aznap egy kézírásos oldalt, amelyben meghatározták a foganatosítandó intézkedéseket, a tevékenységük irányait és az ún. egyéb feladatokat. Az intézkedések 5. pontjában az szerepel , hogy tisztázni kell milyen fázisban van a doktorátusi dolgozatom készítése és ha ezek után is szándékom letenni. Ez arra utal, hogy fogalmuk sem volt, hogy miképpen zajlik egy nagy doktori képesítés folyamata és milyen is annak törvényi ( és politikai) szabályozása. Ugyanis a megyei pártbizottság ajánlás nélkül senki még be sem jelentkezhetett doktorátusra.

Ez a feljegyzés több mint valószínű a még aznap a felettes szerv vezetője (Bordea Aron vezérőrnagy ) Hargita megyei jelenlétéhez kapcsolódik, mintegy előkészítve a vele történő megbeszélést ügyemben és egy alaposabb elemzés és intézkedés- sorozat elkészítését.

(Megjegyzés: Nem emlékszem arra, hogy figyelmezettek volna, hogy ne keressek magamnak munkahelyet, mert az illetékes szervek azt megoldják részemre. Háttérben nyilván törekedtek erre és konzultáltak a pátvezetéssel is sőt meg is bízták „ Banu” kollaboránsukat , hogy segítsen ebben , de végül is mindig én kellet megtegyem a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy állást szerezzek magamnak. A rendelkezésemre álló iratok elégé ellentmondásosak ebben tekintetben.)

1980. július 31.-én ugyanis a Szekuritáté I. Igazgatósága vezetője , Bordea Aron vezérőrnagy, illetve az ezen belül működő II. Szolgálat vezetője, Popescu Stelian ezredes , részvételével egyrészt, másrészt a Hargita Megyei Szekuritáté vezetője, Rapilat Alexandru ezredes és az I. Szolgálata vezetője, Suciu Mihăilă alezredes, együttesen elemzik a „ Kutató” ügyét. A feljegyzést erről viszont csak augusztus 8-án foglalják írásba a Hargita megyeiek.¹¹

Ebben, többek közt leírják, hogy : „ A megyei pártbizottság utasítást adott , hogy tegyék lehetővé a képzettségének megfelelő munkahelyre való elhelyezését.” Azt is megállapították, hogy: „ A maga során a »KUTATÓ« egyes bizalmasaival , folytatott beszélgetéseiben, beleértve szervünk forrásait is, kijelentette , hogy nem akar mártír szerepben tetszelegni és azt sem, hogy tettét ellenséges propagandának, vagy olyan próbálkozásnak állítsák be , mellyel másokat is hasonló akciókra akarna buzdítani, egyszerűen az akarja, hogy elkerülje saját magától való elidegenedését, azt, hogy egy skizofrén értelmiségivé váljon.” .

Ami fontos szempontjukból, az az törekvés, hogy megakadályozzák, nehogy a példa ragadós legyen : „ A kialakult helyzettel kapcsolatosan, leszögeztük ,hogy a továbbiakra nézve úgy kell cselekedjünk, hogy elkerüljük, felcsigázást és , hogy a visszhangja felerősödjön, párhuzamoson olyan akciók kezdeményezésével amelyekkel befolyásoljuk és visszafogjuk mind őt, mind a feleségét. Ez irányban, alapos operatív-információs eszközökkel való lefedését kell biztosítsuk, mind személye, mind a felesége közeli rokonai tekintetében, munkahelyükön és lakhelyükön egyaránt, valamint jövendőbeli munkahelyén. Első lépésben valósítsák meg a speciális eszközök helyrehozását, kihasználva azt a kedvező jelenlegi helyzetet ő és családja nem tartózkodik a lakhelyén. Úgyszintén, hogy kiválasztunk és létrehozzunk megfelelő információs forrásokat új munkahelyén.”

Fontosnak tartják továbbá : „ Az I. Szolgálat információs hálózatán, valamint a felügyelőség többi operatív-információs részlegén, valamint a speciális eszközökön keresztül, továbbra is követjük az ismert nacionalista-irredenta beállítottságú személyek körében a »KUTATÓ« gesztusával kapcsolatos reakciókat, intézkedve azok semlegesítésről, akik kihasználva a körülményeket megkísérelnek ellenséges cselekedetek kezdeményezni.” Ebben a munkaanyagban -vélem én- ,a felettes szervük álláspontját tükrözve, egészen ellentétes véleményt fogalmaznak meg munkába állásommal kapcsolatosan: „ Figyelembe véve a »KUTATÓ« felfogását és a tanulók negatív való befolyásolásának lehetőségét, javasolni fogjuk a helyi pártszerveknek, hogy őt ne állítsák munkába a tanügyben. ( az eredetiben tollal aláhúzva-K. I ) Ugyanakkor szorosabb együttműködést valósítunk meg a Maros M.(egyei) F.(elügyelőség)-gel azzal a céllal, hogy megismerjük a célszemély viszonyát, bátyjával, az »UTAZÓ«-val és a többi marosvásárhelyi rokonával.”

A feljegyzést egy fenyegető mondat zárja: „ Abban az esetben ha újabb ellenséges akciókba lovalja magát, a leghatározottabban fogunk eljárni, figyelmeztetve, hogy bármely törvényellenes cselekedete a legnagyobb szigorral szankcionálva lesz.”

A dokumentumot Popescu Stelian ezredes az I. Igazgatóság II. Szolgálata vezetője és Suciu Mihăilă alezredes a helyi I. Szolgálat vezetője írta alá. Kézírással szerepel rajta Bordea Aron vezérőrnagy jóváhagyó aláírása is.

Egy bő hét múlva, 1980 augusztus 16.-án, jelentik a Szekuritáté I. Igazgatósága II. Szolgálatának, hogy az előző munkanapon tárgyalt velem a levéltárak főkáderese a helyzetemről, aki közölte , hogy csak szeptember 1-ig maradhatok munkahelyemen, de gondoskodnak , hogy „... számára is elfogadható munkahelyet biztosítanak, a helyi szervek segítségével.” Ehhez viszont szükséges, hogy én is nagyobb figyelmet szenteljek az ügynek.” Erre a válaszom így hangzott: „ Ön előtt és mások előtt is kijelentem, hogy nem megyek el a levéltártól. Ha felbontják munkaszerződésemet, akkor el megyek, de addig nem. Ha nem oldják meg a problémát kedvezően, akkor az állampolgári jogaimra apellálok, amit nem biztosítanak számomra.” . Leírják, hogy álláspontomat , valamint azt a javaslatot miszerint helyezzenek át egy betöltetlen aligazgatói pozícióba a faipari profilú Csíkszeredai 1-es számú Ipari Líceumhoz, jelentették a megyei pártbizottság első titkárának. Ő úgy határozott, hogy előzetesen tájékoztatja Dăscălescu elvtársat ( faipari minisztert- lévén, hogy a iskola ezen minisztérium fenntartásában működött -K. I,) és konzultál George Homoștean ( belügy) miniszter elvtárssal. Utána behívatnak a megyei propaganda titkárhoz, aki a főtanfelügyelő jelenlétében tudomásomra hozza az új munkahelyemet és lecsendesítenek.¹² Ez a lehetőséget előttem soha fel sem villantották. A játszma az új munkahely biztosítása tekintetében velem folyt ugyan , de nagyobb részt nélkülem. Pontosabban fogalmazva jobbára a hátam mögött . És nagyon is ellentmondásosan. .

Végül is kénytelen voltam magam lépni. Röviden felvázolom az 1980. szeptember 9-én a BM-nek készített jelentés ¹³alapján milyen információkat és adatokat sikerült rólam begyűjteniük augusztus 20 és szeptember 10 közötti időszakban:

-Augusztus 20-án a „Kutató” megjelent Lászlófi Aladár (sic !- valójában Lászlófi Pál-K. I. )főtanfelügyelőnél , mondván neki, hogy a tanfelügyelőséghez irányítottak állásügyben. Előzőleg ő már utasítást kapott az első titkártól, hogy oldja meg visszatérését a tanügybe, de ne veszítse szem elől, hogy Románia történelmét a 8. osztályosoknak nem taníthatja, nem lévén párttag.( Megjegyzés: ez nem törvényi előírás volt, hanem párthatározat olyan pontosítással, hogy a megyei pártbizottság jóváhagyásával ettől el lehet tekinteni. Ez a téma viszont nem került terítékre közöttünk. Lászlófi Pállal régóta közvetlen, mondhatni baráti viszonyban álltam.)

-Két napra rá, bevitte a kész pályázati dossziéját: típuskérelmet amelyben a karcfalvi, csíkmadarasi és szentdomonkosi iskolákat jelölte meg amelyekre pályázik ( Megjegyzés: ugyanis a közelebbi csíkcsicsói már nem szerepelt a betöltetlen állású és pályázható iskolák jegyzékében) Mellékelt egy igazolást az utolsó munkahelyéről és egy kimutatást eddigi munkahelyeiről és az 1971-ben szerzett tanügyi véglegesítő vizsgáról.

-A tanfelügyelőség illetékes bizottsága a kérelem alapján jóváhagyta történelem tanári kinevezését a karcfalvi általános iskolába, ahol történelmet taníthat az V.- VII. osztályokban, katedráját más tantárgyakkal egészítve ki, elsősorban földrajz órákkal ( Megjegyzés: A történelem-földrajz katedra volt meghirdetve betöltetlen állásnak és erre szólt a kinevezésem is.)

-1980 szeptember elsején megjelent az iskolában , ahol éppen az óraelosztáson dolgoztak. Mikor az igazgatónő közölte vele , hogy nem taníthat a VIII. osztályban ( most is fülemben csengenek szavai: „A tegnap itt járt Györgyicze Vilmos kerületi tanfelügyelő és kért, hogy mondjam meg magának, hogy Románia törtélemét nem taníthatja a VIII. osztálynak.”) A jelentésben így folytatják: „ A »KUTATÓ« ellenszegülő álláspontra helyezkedett, kijelentvén, hogy ő nem ért egyet ezzel, ő teljes jogú történelem tanár, szándéka tanári fokozati vizsgát tennie, ezen a vizsgákon nem mellőzik az ország történelmét, hanem épp ellenkezőleg, ez képezi ezen vizsgáknak az alapját .”

Leírják, hogy még aznap újra bementem a tanfelügyelőségre és visszakértem dossziémat , mondván, hogy megpróbálok máshol munkát keresni . ( Megjegyzés: Szóba állt velem újra Lászlófi Pali, aki mikor megmondtam miről van szó, szemrehányóan mondta: „Pista nem mond, hogy nem tudtál arról a párthatározatról, hogy Románia történelmét csak pártag taníthatja!” Nem tudom kinek volt az érdeke , mindegyre kihangsúlyozni, hogy minden lehető alkalommal tudomásomra hozták , hogy Románia történelmét , nem lévén pártag , nem taníthatom. Csak sejtem, hogy inkább a szekuritáténak és tanfelügyelőségnek, hogy hárítsa a felelősséget amiért a „Kutató” állás ügye nem zárult le, holott feladatul kapták a pártól , hogy oldják meg.)

- A „Kutató” visszatért az Állami Levéltárba és telefonon kérte Gal vezérezredest, hogy engedélyezze maradást a levéltárnál mind főlevéltáros december elsejéig, mert akkor felszabadul egy poszt a Hargita Megyei Munkaügyi Igazgatóságnál , amely anyagilag is megfelel neki. Telefonon megkapta a jóváhagyást , utólag pedig postán is az S.151/ 1980.09.01 számú átiratot amivel főlevéltárosi beosztásba helyezték.

(Megjegyzés: Visszatérve munkába, a júliusi bérem felvételekor jöttem rá, hogy irattárosi - románul „arhivar”- munkakörbe minősíttek vissza holott belső képzésen már az első években megszereztem a levéltárosi (arhivist),illetve időközben a főlevéltárosi ( arhivist principal) minősítést is. Külön meg kellett vívjam harcomat ezen a téren is törvényes jogomért. Most nem térek ki erre, a lényeg, hogy sikerült.)

-Szeptember 4-én kihallgatáson fogadta Walter elvtárs a megyei pártbizottság propaganda titkára , akinek újra előadta álláspontját a tanügybe való visszatérése kapcsán, de ez alkalommal is leszögezték , hogy nem taníthatja Románia történelmét, mivel pontos utasítások léteznek erre vonatkozóan.

– A jelentést felölelő időszakban a „Kutató” és felesége elmentek Marosvásárhelyre Árpi bátyjához ,ahol 1980. augusztus 31-én egy családi ünnepen ( ezüstlakodalomuk megünneplésén-K. I.) vettek részt. ,Ebben az időszakban a „Kutató „ kapcsolatba lépett Demény Lajos egyetemi tanárral Bukarestből azzal az anyaggal kapcsolatosan amit ő elküldött neki , az együtt élő nemzetiségek történetének második kötetéhez.

Érdekes módon a fenti jelentésnél mindössze hárommal nappal korábban készült anyagban ( iktatószám.006159/ 1980. szept. 06), mely „ Feljegyzés az »UTAZÓ« és a »KUTATÓ« ügyekben foganatosított parancsok stádiumának végrehajtásáról” címmel készítettek el ¹⁴, szerepel egy olyan megállapítás miszerint, idézem : „ Abban az időszakban míg a «KUTATÓ« megkísérelte visszatérését a tanügybe, határozott, semmi féle engedményt meg nem engedő álláspontba ütközött azon szándéka, hogy jóváhagyják neki Románia törtélelmének tanítását, ami arra késztette, hogy lemondjon a tanügyről.” Ez az állítás, így ebben a formában, bizony csúsztatás. Egyrészt ugyanis , soha sem kértem , hogy tegyenek kivételt és engedélyezzék számomra Románia története tantárgy tanítását, bár ez jogában állt volna a megyei pártbizottságnak. Másrészt nekem is kapóra jött , hogy nem kell elszigeteljem magam egy vidéki iskolába, mintegy 1000 lejjel kisebb fizetéssel , mint amennyi volt addigin és inkább ürügynek használtam fel az alkalmat, hogy jelezzem a pártszervnek és az állambiztonságiaknak, hogy ezen a téren is semmibe veszik az állami törvényeket. Mindehhez azért is volt bátorságom, mert éppen ezekben a napokban szólt nekem Fodor Miklós , hogy a Munkaügyi Igazgatóságon is nemsokára adódik egy álláslehetőség.

A fentebb említett feljegyzésben lényegében az 1980. 02.19.-i és az ezt kiegészítő 1980 .09.15. intézkedések végrehajtásról jelentenek Bukarestnek, amelyeket az előzőekben ismertettem. Az utóbbiban egy új információ található is . Éspedig az , hogy .” F.é. augusztus 30/31-én az ˇ«UTAZÓ« járt a megyében egy lakodalomban »KÁROLY«-al ( Kányádi Sándor -K.I.) együtt és ez alkalommal kapcsolatba lépett egy »HELGA«-beli állampolgárral, aki hazánkból származik, de semmi rendkívüli dolgot nem eredményezett”. Ennek ellentmond viszont , az hogy ezen ügy kapcsán maga Stelian Popescu ezredes is eljött Bukarestből a megyénkbe és bekapcsolódott az információ gyűjtésbe.¹⁵

Nem szereztek viszont tudomást arról hogy szeptember 2-án postai úton írásos panasszal fordultam a párt Központi Bizottsága mellett működő Központi Pártkollégiumhoz amely a párt szervezeti szabályzata ügyeinek legfőbb „őre” volt. Ebben nem csak kizárásom ügyét vitattam, hanem bővebben bemutattam indítékaimat, tettemnek következményeit, jogtalannak tartva a történelem tanítására vonatkozó pártintézkedést . Mikor megírtam levelem nem csak az általam törvénytelenségnek tartott jelenségek vitatása, nem csupán a felháborodás vezérelt, hanem talán tudat alatt ott motoszkált bennem az a gondolat is, hogy mindezeket sikerül majd a szélesebb közvélemény elé tárni az elkövetkezőkben. Úgy tűnik a párt felső szerveihez címzett leveleket a Szekuritáté nem merte cenzúrázni, esetleg visszatartani és így eljutott a címzetthez anélkül , hogy tudomást szereztek volna erről. A levél következményére a későbbikben visszatérek.

A megyeiek 1980. 10. 20-án újabb jelentést készítenek az „UTAZÓ” ügy operatív helyzetéről.¹⁶ Ebben bátyámra vonatkozóan viszonylag kevés új adatot tudnak felsorakoztatni. Meg sem említik például Kányádi Sándor unoka húga lakodalmán történő részvételét, pedig komoly munkát fektettek abba , hogy megtudjanak mindent ami ott történt.

Annál többet jelentenek velem kapcsolatosan, mivel a megyében Károly bizalmasának és legfőbb támogatójának tartottak. Nagyobbrészt megismétlik az előző jelentéseke foglaltakat: 20 személyt tartanak számon kapcsolataim közül , többségükben értelmiségit, akik látkörükbe kerültek az információgyűjtési tevékenységük eredményeként, akikkel gyanús kapcsolatot tartok, tendenciózus megnyilvánulások kommentálások észlelhetők részükről és egyet értenek az „UTAZÓ” akcióival is. Újra az akarják sugallni, hogy sokan nem tartanak épeszűnek , vagy lelkileg zavarodott vagyok. Két régi véleményt ismételnek ennek alátámasztására a B.(ács) K.(ároly)-ét és J.(ános) P.(ál)-ét. Új példa már több van, négy személyé akik közöl egyik magyarországi nyugdíjas színész.

„S.(ándor) D.(énes) tanár ,aki már volt figyelmeztetve magyar nacionalista megnyilvánulásai miatt, nem ért egyet a »KUTATÓ” nézőpontjával mert ahogyan eljárt az nem tett semmi jót a magyarok érdekeinek, ellentétben az »UTAZÓ«-val , aki tiszteletet érdemel, mivel ésszel cselekedett. ( N.I. nr.0060543/ 20.08.1980).

Hasonló véleményt nyilvánított A.(lbert) M.(ária) doktornő , és más egészségügyi dolgozó Csíkszeredából, akinek az volt a véleménye, hogy azáltal, hogy megtagadta pártkönyve átvételét, a »KUTATÓ« olyan dologban kötelezte el magát , ami senkinek sem használ , saját magának sem, kapcsolatainak, ellenkezőleg ezzel csak ártott.

H.(orváth) F.(erenc) nyugdíjas színész¹⁷ » HELGA«-ból ( Magyarországot illették ezzel a fedőnévvel-K. I.) csíkszeredai látogatásakor egy, a »KUTATÓ«-ról szóló beszélgetés kapcsán, aki megtagadta az új pártkönyvecskéje átvételét, egyenesen szűk-eszűségnek (az eredetiben:neghiobie ) tartotta gesztusát, mondván » ha ezt SÜTŐ ANDRÁS tette volna az lett volna valami.« HF az »UTAZÓ«-ra is utalt, kifejezve véleményét, hogy a K. testvérek egy beteges családból származnak emiatt az ő memoranduma sem érte el célját( N.I. nr. 060585 /1980. 06. 12)

N.(agy) B.(enedek) tanár , nacionalista megnyilvánulásokért állandó megfigyelés alatt álló személy (eredetiben : lucrat prin DUI- K. I.) azon a véleményen van, hogy K. I. mintha szándékosan azt követi, hogy ártson a magyaroknak, de főleg magának és családjának.”

Új információ még ebben a jelentésben, , hogy továbbra is kapcsolatot tartok nacionalista meg- nyilvánulásokról ismert elemekkel, nem csak a megyéből hanem más vidékekről is.

„ Szeptember elején meglátogatta őt munkahelyén és otthonában Bitay Ödön és Demény Lajos Bukarestből, aki ( Demény-K. I) több napot tartózkodott az Állami Levéltárban, és dokumentumokat tanulmányozott és kapcsolatba lépett a célszeméllyel; Vajda Lajos Kolozsvárról, Pászka Imre , a Hargita megy.(ei) KISZ Bizottság volt titkára, jelenleg újságíró Temesváron; Pál Sándor, levéltáros a Marosvásárhelyi Állami Levéltárnál.”

Egy éber és vélhetően túlbuzgó , „Petru” fedőnevű, informátornak is feltűnt a fent nevezettek jelenléte a városban és erről 1980. szeptember 17-én beszámol tartótisztjének Purle Ioan alezredesnek.¹⁸ Ő arról referált , hogy szeptember 3- án véletlenül összefutott Bitayval és Vajdával, akik tőle érdeklődtek arról, hol tudnának engem megtalálni. Nemsokára találkozott Demény Lajossal is aki néhány napot a levéltárban tartózkodott és átnézett bizonyos dokumentumokat. Nagyon meglepődött mikor még az nap a levéltárban találkozott Pászka Imre volt KISZ -aktivistával is , aki Temesváron él. . Rögtön felötlött benne, hogy ez a négy személy plusz Pál Sándor( helyesen Pál Antal Sándor) levéltáros Marosvásárhelyről az Állami Levéltárban találkoztak Csíkszeredában, az véletlen volt csupán, vagy tervezett? Ő úgy tudja, hogy azok a tanerők akikkel ő kapcsolatban van semmi jelentőséget nem tulajdonítanak Király tettének. Szerinte kapcsolatot lehet teremteni bizonyos értelmiségi körökben a cselekedetét elítélő álláspont és jelenlegi apátiás állapota között, egy útkereső, magányos lénynek benyomást keltette benne.

Meglep viszont , hogy semmi anyag nem található a dossziémban arra vonatkozóan, hogy a nyár folyamán járt nálam Jakó Zsigmond tanár úr is két leányával együtt, akik néhány napos nyaralásra jött el Csíkszeredában.

A feledés homály fedné ma is , ha nem küldött volna egy köszönő üdvözletet, amit a levelezéseket ellenőrző szolgálat egy kivonatos feljegyzésben, 1980. november 20-án nem közölte volna a megyei Szekurítáté I. Szolgálatával a képeslap szövegét„ …Sok szeretettel gondolunk vissza a nyári vakációra. Lányaim ma is gyakran beszélnek az ott látottakról. Most éppen Roth E.(dé)-t hallgatom (»Zseb-teremben hallgatom a Roth E.-ét.«). Mit csináltok? Hol vagy?”

Arról is jelentenek , hogy a célszemély, a rá állított „forrásokkal” szemben eléggé tartózkodó, bár van közöttük olyan is akikben bízik a „Kutató” és akikkel bizalmasan megosztotta egyes gondolatatait, felfogását. Az utóbbi időben azonban visszafogott, már-már , belenyugodott, de vehemens az ellenséges felfogása és az alaptalan elégedetlensége kinyilvánításában. Fenntartja, hogy a pártból való kizárása jogtalan volt, mivel ő jószántából mondott le pártagságáról, és nemrég a megyei (sic!-K.I.) Pártkollégiumhoz fordult az ügyben. Jelentik hogy kellő időben intézkedni fognak, hogy az új munkahelyén lefedjék olyan „forrásokkal” akiknek megfelelő lehetőségeik vannak információk szolgáltatására, valamint a speciális eszközök beszerelését is folytatják..

Hogyan telt el az utolsó három hónapom mint megtűrt, megbélyegzett személy a BM keretében? Emlékeimből nagyobbrészt kiesett vélhetően mert zaklatott és bizonytalan voltam a jövőmet, családom jövőjét illetően. Felvillant ugyan a Munkaügyi Igazgatóságnál való elhelyezkedésem lehetősége, de csak egy bizonytalan ígéretre számíthattam. Az éber szemek és fülek azonban gondoskodtak , hogy felfrissítsem mára emlékeimet.

Megpróbáltunk úgy élni ahogy azt megszoktuk. Tartottuk a kapcsolatot a családdal ugyan azzal az intenzitással, és azokkal a barátainkkal , ismerőseinkkel akik nem húzódtak el tőlünk. Erőt adott az is, hogy távolabbi ismerőseink is tartották velünk a kapcsolatot, érdeklődtek és aggódtak értünk. Ezekből már adtam ízelítőt, de engedtessék meg nekem , hogy felvillantsak még néhánya epizódot október-november hónapokból. Úgy tűnik dolgoztam is valamit,( bár emlékeim szerint inkább a saját mind az intézmény érdekében) Ezt látszik igazolni , hogy a kedves és túlbuzgó „Fekete” 1980 november 17-én beszámolt Purle Ioan alezredes tartótisztjének, hogy az elmúlt hét közepe táján meglátogatott munkahelyemen, és az igazgatói szobában talált ahol a dolgozó asztalon egy nagy rakás dokumentum volt és ott dolgoztam. Azzal az ürüggyel jött, hogy tisztázza további együttműködésünket. Én szóvá tettem, hogy nem értem miért van a Hargita újság szerkesztőségénél olyan nagy fenntartás a velem való együttműködéssel szemben, holott, például a Politikai Könyvkiadónál folyamatban van egy olyan kötet kiadása, amelyben nekem is van két tanulmányom( (megjegyzés:téves információ, csak egy tanulmányom volt leadva-K. I). Az a tény , hogy a kiadónál halogatják a kötet kiadását az más lapra tartozik, de nem halogatták Fazekas Jánosét és más könyvekét. Arról beszéltem neki, hogy remélem békén hagynak az elkövetkezőkben és bárhol is fogok dolgozni engedni fogják, hogy kutassak továbbra is a levéltárban.¹⁹ Ez reménységem nemsokára szertefoszlott.

Magánéletünk is zajlott a maga megszokott medrében. Kölcsönösen látogattuk egymást a rokonsággal, barátokkal, felköszöntve egymást a soron levő születés- és névnapokon, megtartottuk a gyerekek születésnapjait, hogy együtt legyenek a kicsik és erősödjön köztük is a családi kötelék.

Az egyik unoka születésnapi megünneplése Csutak nagyszülőknél Madéfalván

Közben információt cseréltünk, kommentáltuk a napirenden levő bel-és külpolitikai eseményeket, amit az arra hívatottak szorgalmason le is jegyeztek. Már amit tudtak , mert telefonunk még nem volt. Ha emlékezetem nem csal, akkor épült az új telefon központ a Petőfi és Szentlélek utca sarkán, és feltűnt, hogy elsőnek onnan milyen sok és nagy át-méretű kábelt fektettek le elsőnek a viszonylag közel fekvő BM Felügyelőség székházáig. Ebből az időszakból nem található telefonlehallgatásból származó jegyzet az iratcsomómban , csak a saját és feleségem munkahelyéről, illetve az testvéreinek lakásaiból. Otthonukban a lakáslehallgató készülékek sem működtek rendesen. Elég volt, egy felerősített rádió , tévé készülék , gyermek ricsaj akár a saját lakásunkban akár a felettünk lévő Goșmanék lakásából, hogy csak beszédfoszlányokat vagy szinte semmi érdemlegest ne tudjanak lejegyezni. A testvéreimmel a telefon kapcsolatot közvetve tartottuk , elsősorban a feleségem nővérén keresztül: ő vagy a férje tolmácsolták vagy személyesen vagy munkahelyükön felhíva adták át az testvéreim üzeneteit. Ha nekünk volt fontos valami közölni valónk, akkor az ő lakásukból, néha munkahelyünkről vagy nyilvános telefonon keresztül közöltük testvéreimmel.

Október közepén részt vettünk Marosvásárhelyen Árpi bátyánk Piroska lányának a lakodalmán, aki a magyarországi Kiss Bertalan nevezetű fiatalemberhez kötötte életét. Három napra rá váratlanul a fiatal pár megjelent otthonunkban és egy hetet töltött el Csíkszeredában, lemondva arról , hogy Tusnádfürdőn üdülnek, mint ahogyan az tervezték. Velük szinte minden este a közeli Bulevárd- vendéglőbe vacsoráztunk és táncoltunk. Érdekes módon ennek nincs semmi nyoma a megfigyelési dossziémban.

November 8-10 -én Károly tartózkodott nálunk. Hogy ilyen hosszú ideig az kényszerből fakadt. A Bukarestbe küldött jelentésből kiderül miért.²⁰ November 8-án 14.30-kor állított be váratlanul, de csak a feleségem tartózkodott otthon. Édességet hozott a gyermekeinknek és családi dolgokról beszélgettek 15.15-kor miután haza érkeztem én is , mi ketten behúzódtunk egy másik helyiségben beszélgetni , ami „ egy erős zenei háttérben folyt, emiatt , nem volt érthető. 15.40-kor a célszemély elindult gépkocsijával Sepsiszentgyörgy irányába, amit közöltünk a Kovászna Megyei felügyelőséggel.Másnap 17.30-kor átment Csíkszeredán Székelyudvarhely irányába haladva, de városból kimenet észlelte, hogy gépkocsija meghibásodott , így megtért és felkereste újra a »Kutatót«. Elmentek előbb a közeli pártgarázsba , majd a Virág utca autójavító műhelyhez, de nem talált az utóbbinál senkit, 19 órakor az »Utazó« megtelefonálta feleségének mi történt . 19.30-kor tértek vissza a lakásba és ugyanolyan módon beszélgettek , mind az előző nap.²¹

Másnap délelőtt -és ezt már én teszem hozzá- a Dacia szervizben annyira sikerült helyre pofozni kocsiját, hogy haza tudott menni. Egy hétre rá,, csak annyit - jobbára csak a magát a tényt ,mint valami érdemlegeset- sikerült megtudniuk a 2/11 I.D.M. jelzésű lakásunkban lévő lehallgató készülékről: „ 1980 november 15-16 napjain a célszemélynél látogatóba volt ATTILA bátyja családjával együtt. A jelenlevők banális dolgokról beszélgettek, tévét néztek. Inkább a gyermekek jelenléte hallható, a célszemély a sógornőjével beszélgetett, akivel kimentek valószínűleg a konyhába.”²² Más kézírással valaki még rávezette: „ Attila személygépkocsija piros Dácia 1300 . 2-MS 1896. 1980.11.16-én 12.00 órakor a »Kutatót« látták a városban az adott kocsiban.”

Az idő lassan eltelt és 1980. december 1-től áthelyezéssel a megyei munkaügyi- és népjóléti igazgatóság keretében működő paraszti- nyugdíj hivatalhoz kerültem. Mikor ezt még szeptember elején Fodor Miklós hivatalvezető felajánlotta, már akkor sejtettem , hogy ezt nem saját kezdeményezésére tette.

Terveiknek megfelelően a titkosszolgálat az új munkahelyemet technikával időben lefedte. Már november 24-én engedélyt kérnek, hogy I.C.D.T típusú T. O eszközt használatára a jövendő munkahelyemen : „1980.11.25-tol 1981 06. 30- ig a »KUTATÓ« célszemély tekintetében a Dózsa György utca..hsz…..( az Igazságügyi Palota házszámát nem töltötték ki- K.I.)) ebben az irodában két másik tisztviselővel dolgozik együtt. A telefon egy leágazása a titkárságénak……. A T.O. eszköz használatán keresztül érdekel: bármely beszélgetés a »KUTATÓRA« és családjára vonatkozóan , tendenciózus politika kommentárok”.²³ Mindössze két feljegyzés található iratcsomómban ebből az irodából. Az egyik a december 4-i lehallgatás érdemi részének leírása, amit hárman folytattunk Fodor Miki , a magán- paraszti nyugdíjhivatal főnöke, , Balázsi Jenő főfelügyelő és én az új munkatárs. Először az 1968-as megyésítéskor történt eseményekről esett szó, „ János bácsi” ( Fazekas János- K.I) szerepéről folyt a terefere. Utána olyan gazdasági egységekről amelyek fontosak, de nagy vesztességet termelnek, mind amilyen a balánbányai rézbánya vagy a csíkszerdai gyantagyár. Az utóbbira utalva a célszemély megjegyzi, hogy Kínától ötezer lejért vehetnénk meg tonnáját, de nem tesszük, mi termeljük annak ellenére hogy itt 22 ezer lejbe kerül tonnája. Még is termeljük mivel fontos nekünk stratégiailag. E kapcsán aztán arról is beszél Fodor, hogy nagyon sok jól karbantartott erdőkitermelési út létezik például a Gyimesekben, ezek is fontosak stratégiailag. A célszemély megjegyzi , hogy a Transz-Fogarasi utat is ilyen célból építik. A feljegyzés végére annak készítője( a szokásos, monogramja sem szerepel az iraton- K.I. ) megjegyzéssel zárja azt, miszerint : „Általában a szobában lezajlott beszélgetéseket a nevezett Fodor Miki kezdeményezte (provokálta ) , leginkább ő beszélt, a célszemély nem igen mond valamit is, inkább hallgatja. A célszemély és Fodor között már tegező viszony alakult ki.” ²⁴

A másik feljegyzés - december 6-i keltezésű - egy nem azonosított „úr” és Fodor Miklós beszélgetését adja vissza nagyobb részt szó szerint.²⁵ Ezt azért érdekes , mert tükrözi, hogy úgy nagyjából tisztában voltunk Románia lavírozásával a Szovjetunió és a nyugati nagyhatalmak között.. „ Erről beszélnek és ironikusan értékelik- főleg az ismeretlen- Románia politikáját.”

Fodor említi, hogy nálunk most volt a tanácskozás ( Varsói Szerződés tagállamainak-K. I), de mi nem engedtük meg , hogy nálunk tartsanak közös katonai gyakorlatot, mert félünk, hogy nem mennek ki. A vendég rákontráz , hogy nem csak most, a többi gyakorlatokon sem vette részt az ország hozzátéve, hogy mindenütt vannak szovjet csapatok, felsorolva az országokat, ahol állomásoznak, csak nálunk nem. A lengyelországi helyzetet külön is megtárgyalják A vendég többek közt arról is beszél:” Hogy , fenntarthassák Lengyelországban a rendszert, akkor ők (a szovjetek-K. I.) is be kell avatkozzanak . És az csak fegyverrel és dollár milliárdokkal lehetséges.”

Nem tudom felmérni , miképpen alakult volna a sorsom amennyiben leragadok ennél a nagyobbrészt helyhez kötött , tipikusan irodai munkahelyen. Most utólag, látván a hatalom akkori törekvéseit, hogy elszigeteljenek , csak áldani tudom a sorsot, hogy valamiképpen közbe lépett. A javamra. Történt ugyanis, hogy Kapusán Lőrinc , aki ugyanezen az igazgatóságon dolgozott 1980 őszén útlevelet kapott Ausztriába. Visszafelé már nem vette meg a vonatjegyet. Disszidált. Ily módon még egy betöltetlen munkahely keletkezett a Munkaügyi Igazgatóságnál. Ha hinnék az őrangyalokban akkor azt mondanám, hogy ez az őrangyal Rițiu Maria igazgatónő képében jelent meg váratlanul és más irányba fordította életem szekerének rúdját. Ő úgy döntött , hogy áthelyez a Munkaerő Hivatalhoz Kapusán Lőrinc volt beosztásába, mert ott jobban tudom kamatoztatni képességeim. A későbbieknek is ellenállt a Szekuritáté nyomásának, hogy elsüllyesszenek egy helyhez kötött aktatologató irodában.

Ha emlékezetem nem csal , csak mintegy tíz napot töltöttem Fodor Miklós keze alatt. Hogy mi vitte rá az igazgatónőt, hogy más beosztásban helyezzem nyilván nem tudhatom, Ugyanis személyesen nem ismertük egymást. Még is korrektül fogadott és éreztette , hogy nem úgy tekintett rám , mint egy olyan személyre akit lenyomtak a torkán és ügyelnie kell mert még sok kellemetlenséget hozhatok a fejére . Származott is bizony néhány, de soha ezt nem éreztette velem; hogy ez kellemetlen számára. A keze alatt eltöltött hét év alatt mindig éreztem szimpátiáját, megértést. Moldovából származott ő is , akárcsak mérnők férje. Csak annyit tudok ma is róla, hogy Iasi-ban végezte a jogot. Oly sok moldovaira jellemző csendesség, nyugodtság , jóindulat jellemezte őt és férjét is. Megfigyelőimet váratlanul érte az áthelyezésem ,és így nem tudták sem megakadályozni sem visszacsináltatni.

A Munkaügyi és Népjóléti Igazgatóság az impozáns - még a monarchia idejében épült- Igazságügyi Palota épületében volt elhelyezve. Nagyobbrészt a földszinten , az épület hátsó, a nyugati, a börtön felé eső részén. Itt volt az igazgatói iroda és titkárság, a munkajogi iroda , két jogásszal és egy pszichológussal, valamint az általános nyugdíj-hivatal és a munkaerő hivatal. Az északi szárnyban, a Mikó vár felé eső oldalon, következett a könyvelőség és a munkavédelmi felügyelőség. A paraszti-nyugdíj hivatal, amelyet később hoztak létre , már a második emeleten kapott helyett. A munkaerő hivatalnál heten dolgoztunk. Madaras Árpád jogász volt a vezetője. Ő gyergyószentmiklósi származású volt de Szatmárnémetiből telepedett vissza, néhány évvel korábban, lévén, hogy a felsége betegsége miatt hegyi levegőt ajánlottak neki az orvosok.

Beosztottjai voltak Kiss Dénes szépvizi lakos, -aki annak idején mint tiszt szolgált Horthy hadseregében-; ifj. Vákár Lajos,-a csíki jégkorong sport meghonosítójának, a legendás id. Vákár Lajosnak a fia- maga is volt jégkorongozó. Rajtuk kívül még Török István alvinci származású fiatal közgazdász, aki itt kezdte pályafutást és itt is alapított családot; Willing Rozália titkárnő, a mindenki „Tubi”-ja ,aki intézte a munkanélküliek nyilvántartásba vételét és munkába helyezési ügyeit, valamint a háztartási alkalmazottak munkaszerződésének megkötést és nyilvántartását Ezen kívül még volt egy Gyergyószentmiklóson tevékenykedő kollégánk-Bencze Attila, aki a volt Gyergyó- és Maroshévíz rajonokat fedte le , munkába helyezési és a panaszok kivizsgálása tekintetében elsősorban. Érdekes módon Székelyudvarhelyen nem volt kihelyezett irodánk, holott ez volt a megye legnépesebb és legiparosodottabb városa a megyésítéskor. Oda mi jártunk ki Csíkszeredából heti rendszerességgel bizonyos napokon , elsősorban munkaerő közvetítés és panaszfelvétel céljából.

Ezenkívül az igazgatóság alárendeltségében működött a munkaerő-képességet megállapító orvosi - bizottság, valamint a csíkszépvízi és gyergyószentmiklósi öregek otthona. Ezek inkább elfekvő otthonok voltak- igen szerény körülményekkel -, mint valóságos szociális intézmények.

A munkaerő hivatal munkája sokrétű volt, ellenőrzési és a hatósági jogkörrel is felruházva . Éves és ötéves munkaerő-mérlegeket kellett készítsen, elemzéseket és tanulmányokat a munkaerő gazdálkodásról, ellenőrizni kellett a gazdasági egységek tevékenységét ezen a téren például és az erre vonatkozó jogszabályok betartást. Ezen kívül koordinálnia kellett szakiskolák és középfokú és posztliceális oktatási intézmények végzős tanulóinak munkába helyezéséét., együttműködve ezen a téren a megyei tanfelügyelőséggel, a gazdasági egységekkel , intézményekkel . Feladata volt a hozzá forduló munkanélküliek munkába helyezése is, ami gyakorlatilag nagyobbrészt , a kötelezően bejelentett munkahelyekre való közvetítési lap kiállítására korlátozódott. Legtöbbször maguk a vállatok küldték be a hivatalhoz az alkalmazni kívánt,- előzőleg már kiválasztott- személyeket kényszerből, hogy elkerüljék az esetleges büntetéseket. Közvetítések nélkül elvileg senkit nem vehettek volna fel a „szabad munkaerő piacról”. Amennyiben ilyen személyeket „ repartizáltunk” hozzájuk nem igen alkalmazták , rávezetve a hivatal által kitöltött papira , hogy ilyen vagy olyan okból utasítják el el az adott személyt. Ez viszont jogszerű volt.

Eleinte tartottam én is, hogy miképpen sikerül megfelelő módon ellátni a számomra sok szempontból ismeretlen feladatokat, illetve miképpen tudok beilleszkedni az új munka közösségbe. . Aggodalmaimnak hangot is adtam, az akkor még teljes bizalmamat élvező, „ Fekete” kollaboránsnak. „ Ami az új munkahelyét illeti-jelenti 1980. 12. 02-én Purle alezredesnek adott tájékoztatójában- csak annyit mondott, úgy tűnik ott tiszta lappal várják, nem úgy fogadják mint betolakodót, ilyen értelemben garanciát kapott az igazgatónőtől. Helyt akar állni, bár még nem látja a módozatokat az új munkaköre milyenségét, sajátosságait, amely összetett feladatokat , türelmet és aprólékos munkát igényel, nehéz lesz egy olyan embernek aki elkezdett kutatóként dolgozni”.²⁶

Aggodalmaim azonban gyorsan eloszlottak. Viszonylag könnyedén és zökkenőmentesen sikerült beilleszkednem az új munkakörbe és az új közösségbe. Ezt támasztja alá az 1981. március 2-án

a Hargita megyeiek által Bukarestnek küldött jelentése is.²⁷ Ebben arra a következtetésre jutottak, miszerint : „ A rendelkezésünkre álló adatokból kitűnik, hogy az Munkaerő Hivatalhoz való áthelyezése után , beilleszkedett az ottani munkaközösségbe, jól látja el munkakörét. , kerüli, hogy beszéljen vagy kommentáljon a szekuritátét érdeklő dolgokról. Kifelé is jelzett fő törekvése az az, hogy folytathassa kutatásait és történelmi tanulmányokat publikálhasson a vidékre vonatkozóan, ez ami korlátozásra került miután kizárták a pártból és munkahelyet változtatott. Bár mind kutató középszerű , minden téren azon van- néha impertinens módon-, hogy kitűnjön publikálás révén.”

Arról is beszámolnak, hogy február elején sikerült munkahelyi ajánlást szereznem, hogy a levéltárnál kutatási belépőt kaphassak és ott be is jelentettem milyen dokumentumok tanulmányozásra tartok igényt. Szándékomról tájékoztatták a megyei pártszervet, amely elrendelte a Munkaügyi Igazgatóságnak az ajánlás visszavonást. Ez negatív megnyilvánulásokat váltott ki bennem, agitáltam és különböző felelős szervekhez mentem kihallgatásra, fenyegetődztem. Ez valóban így volt. 1981. február 18-án például. a megyei Szekuritáté politikai helyetteséhez, Oprea Ioanhoz, mentem kihallgatásra. Ő egy hét oldalas jelentést írt erről. ²⁸Soha senki- bár nála jóval nagyobb hatalmú vezetőknél is voltam néhányszor kihallgatáson -nem viselkedett annyira cinikusan, kioktatóan és szellemi fölényt sugallva -mint ő. Felróttam neki, hogy „ Nem engedik meg állampolgári jogaim gyakorlást, bár ahogy tudom nem állítottak törvény elé és nem létezik bírósági határozat sem ilyen értelemeben. Kérelmet nyújtottam be az Állami Levéltár fiókjához, de erre választ még nem kaptam. Meg vagyok győződve arról, hogy a válasz elutasító lesz és ha így lesz írok, vagy kihallgatást kérek a megyei pártbizottság első titkárától és ha nem adnak pozitív választ, írásban fordulok az összes illetékes szervhez.”

És valóban, nagy naivan elmentem később még két kihallgatásra. Előbb Walter József propaganda titkárhoz, utána pedig Szász József első-titkárhoz is. Ezek a tények a megyei szekuritáté későbbi keltezésű jelentéseiben vagy feljegyzéseiben kerültek „ megörökítésre”.

Az említett jelentésbe belefoglalták az 1981 február 27-én „ Fekete” besúgótól nyert információt is miszerint, elégedetlenségem nő mivel nem csak kutatási lehetőségektől fosztottak meg, hanem a publikálástól is. „... helyi újság és mások is bezárták kapuikat előtte, amiért kihallgatáson volt a megyei pártbizottság propaganda titkáránál, de- mondta ő- nem lehet nagy dologra számítani a publikálás vonatkozásában.” Ez alkalommal a bizalmasom arról is beszámolt, hogy egy nagyon gyanús dologra is felfigyelt. És pedig , hogy szándékom egy „Consul” típusú írógép beszerzése, kérve őt is, hogy segítsen ebben oly módon, hogy ő vásárolja meg számomra maszek alapon valakitől , vagy egy bizományi üzletből. Azt is elárultam neki, hogy egy tanulmány íráshoz lenne rá szükségem, „.. de lehet , hogy más célzattal.”²⁹

„Fekete” jól ráérzett a lényegre. Ugyanis ekkor történt egy újabb -amint az ilyen lépéseket a román titkosszolgálat minősíteni szokta- „ ellenséges akció” kezdeményezése részemről. Ennek lehetőségét is Péter Ferenc tette lehetővé. Ő így számol be erről: „Biztosan emlékeznek arra, amikor utcára került egy, a moldvai csángó-magyarokról szóló szigorúan bizalmas dokumentum. Ennek lényege: tudományosan bizonyítani és kihangsúlyozni, hogy a moldvai csángók elmagyarosított románok. Mivel ez kormánydokumentum volt belügyi használatra, senki nem tehette fel a kérdést, hogy ugyan-bizony Moldva közepén ki magyarosíthatta volna el a románokat.(Megjegyzés: Ebben téved Feri, mert Dumitru Mărtinaș az elmélet kidolgozója, -pontosítom -nem ezt, hanem azt próbálta bizonyítani, hogy az Erdélyben elmagyarosított és Moldovába települt románok leszármazottjai a moldovai csángók. Jogosabb lenne inkább azt a kérdést feltenni: miképpen lehetséges, hogy évszázadokon keresztül, román környezetben egy igen jelentős részük, miképpen őrizte meg a magyar nyelvét, kultúráját, hiedelem világát máig is ? )

Túl merész voltam, felbuzdulva kettős játékom sikerén, s ekkor bizony túllőttem a célon. Egyik este, mikor kiléptem a szolgálatból, úgy 11 óra körül, magammal vittem ezt a titkosnak minősített dokumentumot és átadtam Istvánnak tanulmányozásra. Sajnos István is rátett egy lapáttal és hét példányban sokszorosította az anyagot, s az általa barátainak vélt személyeknek tovább is adta. Egy óra nem telt el attól a pillanattól, hogy átadtam neki a dokumentumokat, óriási riadalom a Securitatén. Sajnos nem tudtam meg, hogy a hét közül ki volt a besúgó, mert érdeklődni se nagyon mertem.” ³⁰

Néhány nem lényeges dologban javítanom, illetve pontosítanom kell a fentieket:magam sem tudom megítélni, hogy Péter Ferencet vagy az ő vallomását szerkesztett változatban közreadó Balogh Júliát. Először is jobb ha „költői túlzásnak” vesszük azt állítást, hogy „utcára került” valamin azt is ,miszerint: „Egy óra nem telt el attól a pillanattól, hogy átadtam neki a dokumentumokat, óriási riadalom a Securitatén.” Tény viszont, hogy még azon éjjel , kézzel lemásoltam és másnap visszaadtam Péter Ferencnek az iratot. Majd néhány napra rá magyar nyelvre is lefordítottam. Utána szereznem kellett egy írógépet, hogy feleségem -esténként a konyhában az asztalra egy plédet téve , hogy ne hallatszódjon az írógép kopogása – legépelje 4-5 példányban a román nyelvű változatát. Ez egy Consul típusú írógépet volt , amelyet a lépcsőházunk harmadik emeletén lakó jóindulatú Radu Pop Cipriantól, az Informația Harghitei napilap újságírójától sikerült kölcsönkérnem.

Riadalom csak akkor támadt, miután terjeszteni kezdtem és támogatókat kerestem. Pontosabban akkor midőn „Fekete” , akinek 1981. március 13.-án adtam egy példányt olvasásra azt ő rögtön átadta megbízóinak.³¹ Az állambiztonságiak pedig fotokópiát készítettek arról és visszaadták neki az átadott gépelt példányt, ő meg visszajuttatta hozzám, hogy nehogy gyanút fogjak, természetesen felkészítve arra, hogy miképpen járjon el és mire fókuszáljon velem kapcsolatosan. Összesen magyar és román nyelven , nem hét hanem legalább tizenöt-tizenhat példányban sikerült sokszorosítani. Ebbe segített be titokban Kósa Szántó Vilma is a magyar nyelvű változat legépelésében. A feleségem által gépelt román nyelvű példányokról soha senkinek sem beszéltem és ő sem , így azokról nem is szerzett tudomást a titkos -szolgálat. A konspiratív magatartásunknak köszönhetően , nem sikerült minden példány sorsát felgöngyölítenie a szekunak. Ily módon néhány bizalmas jó barátomat és ismerősömet sikerült kihagyatnom a kihallgatások tortúráiból.

Ezt a témát már külön tanulmányban feldolgoztam és publikáltam „ Domokos Pál Péter a román állam ádáz ellensége. Avagy mit lehet megtudni Domokos Pál Péterről egy csíkszeredai megfigyelési dosszié anyagából” címmel és beépítettem jelen könyv III. részébe. Az ismétlések elkerülése végett csak néhány pontosítást és kiegészítést fűzök most hozzá. Elsősorban „Fekete” és az újabb rám állított besúgok szerepére fókuszálok, mert , bármennyire gyanakvó voltam, „Fekete”- ben eléggé megbíztam , de nem minden fenntartás nélkül. Ez volt az egyik legnagyobb melléfogásom. Ő pedig- nem tudom megítélni milyen meggondolásból- Coman Zsófia mellett, a legbuzgóbb rám állított besúgónak bizonyult. Túlbuzgóság ide , vagy oda ma már tisztán látom , hogy estemben „Fekete”(alias „ Sandu”, alias „Botos”) besúgói tevékenységének eredményessége magasan túlszárnyalta a doktornőjét. „ Coman Zsofia” viszont jól kitudta használni Kósa Szántó Vilma bizalmát. Igaz, a kapcsolatom egészen más jellegű volt „Feketével” és más Vilmának a doktornővel. Sok mindent megosztottam vele, de nem mindent, míg másokkal szemben nem volt bizalmam. Illetve , akikkel szemben pedig volt , azok a régi kipróbált barátaim, bennfenteseim voltak és annak is bizonyultak mindvégig. Bennük nem csalódtam, tudták tartani a titkaimat és szájukat.

1.V. k. 25. lap

2. II. k. 57. lap

3.Uo. k. 91-92, lap

4.Uo. 103-104. lap

5. II. 109. lap

6. II. 109. lap

7.II.. k. 91-92, lap

8. Uo. 103-104. lap.

9. I. k. 116. lap

10. I. k 115. lap

11. Uo.. 101-103. lap

12.I. k. 114. lap

13.I. k. 111 -112 .lap

14. I. k. 113-114 lap

15. Lásd az eset feldolgozást a III. részben, „Egy nagygalambfalvi lakodalom a Szekuritáté fókuszában” címmel

16. I. k. 103-110. lap

17.Horváth Ferenc (.Bp., 1913. jún. 8. - 1993. március 31. Bp. Lásd bővebben: Magyar Színművészeti Lexikont.

18.II. k. 129. lap.. Nem sok olyan személyre emlékszem, aki abban az időben történelmet tanított Csíkszeredában és ismerte volna mind az öt személyt akikről szó van „Petru” jelentésben . „Petru „ fedőnév” nem lehet „Banu” egy másik fedőneve mivel ebben a jelentésben mindkettőt nevesítik mind jó lehetőséggel rendelkező informátor ügyemben.

19. II. k. 142 .lap.

20.Uo. 141. lap

21.Uo. 142 .lap

22. VI. k. 73. lap

23.Uo. 75 lap

24.Uo. 76. lap

25. Uo. 78. lap

26.II. k. 146. lap

27.I. k. 85. lap

28. II. k. 156-159 .lap

29. Iktatószám 102./SM /005263/ 1981.03.2. melynek első mondata : „Jelentjük,az 1981.01.09.-i jelentésünktől, a megfigyelésből nyert, operatív szempontból adódó egyes aspektusokat az „«UTAZÓ« testvérére, a »KUTATÓ«-ra vonatkozóan. ” I. k. 85. lap

30. Balogh Júlia ,A Securítate és a magyarok .in Erdélyi Napló 1998/ 48-50. sz.

31. „Fekete” fedőnevű informátor így számol be rögtön másnap erről tartótisztjének , Purle Ioan alezredesnek: „ … Király mondta, hogy lásd miről is van szó , előszór is adok neked egy szekuritátés titkos anyagot , ami alapján diverziós- és politikai tevékenységet fejtenek ki a csángók elnemzetietlenítse érdekében és miután elolvasod -mondta Király- a forrás is felháborodik és hasonló véleményen lesz vele. Az anyag amit átadott kilenc oldalból áll ,címe pedig «Adatok és változatok moldovai csángók eredetére és etnikai hovatartozására vonatkozóan« „

1.VI. k. 18. lap

2.II. k. 93-98. lap

3.Uo. 75. lap

4. II. k. 61. lap

5. Uo. 47. lap

1. I. k. 120 lap. Megőrződött a kézírásos változat is (121. lap) és azon szerepel ez a plusz információ, hogy „prin telex-radio”vagyis, hogy rádió-telexen továbbították

2. II. k. 44 lap

3. Uo. 45-64. lap

4. Uo. 119. lap

5.Constantin Pârvulescu ,a párt veteránja 1979 novemberében a XII. Pártkongresszuson ,84 éves korában. vette a bátorságot és felszólalt, ellenezve N. Ceaușescu újra választását a főtitkári tisztségbe. Kényszerlakhelyre helyezték és később ki is zárták a pártból.

6. 1977. augusztus elején a Zsil-völgyi bányászok sztrájkba léptek a rosszabbodó munka és életkörülményeik miatt. Ceaușescu kénytelen volt személyesen helyszínre menni és ígéretekkel lecsendesíteni őket. Ez volt a munkásság legnagyobb fellépése a Ceaușescu-rendszer ellen ,nagy visszhangot váltva ki mind belföldön,mind külföldön

7.I. k.. 118. lap

8. Uo. 117. lap

9. I. k. 116. lap

10. Pataki József -Imreh István, Kászonszéki krónika. 1650–1750. Budapest–Bukarest, 1992.

11. II. k. 90. lap

12. Uo. 74. lap

13. Uo. 42. lap Jeleztem már , hogy más estekben ez a forrás „Botos” és „Sandu” név alatt is megjelenik. Ebben az esetben a feljegyzést Purle Ioan alezredes a Suciu Mihăilă vezette I. Szolgálat, I. Speciális tisztje készítette, aki intézkedésként az is megjelöli, hogy egy másolati példányt a tájékoztató feljegyzésből elküld Bukarestbe az I. Igazgatóság II. Szolgálatának,

14. II. k. 132 .lap

15. Uo. 48. lap

16. A csíkszerdai lehallgatás 8 kézzel írt számozott oldalt tesz ki. A végleges lapszámozása azonban fordított sorrendben történt: a 18 lap a 7-8. oldalt, míg a 21. lap az 1-2 .oldalt tartalmazza. VI. k. 18 -21. lap

17.II. k. 36-38. lap